Századok – 2023
2023 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Deák Ágnes - Tamás Agnes: Sziszifuszok küzdelme. Kormányzat és sajtópolitika Magyarországon, 1860-1875 {Bárány Zsófid)
TÖRTÉNETI IRODALOM taluk említett Habsburg Monarchia-beli és azon belül a magyarországi többszöri politikai kurzusváltások, mind a szerzők kutatói hozzáállása miatt jelentős munkát ígér. Utóbbiról már a felhasznált források is árulkodnak. A szerzőpáros elsősorban a bécsi központi, valamint a magyarországi kormányzati szervek iratanyagát vette alapul. így azonban olyan kihívásokkal kellett megküzdeniük, mint a miniszteri előterjesztésekből kiemelt és más iratcsoportba átsorolt akták vagy a töredékes formában fennmaradt rendőrminisztériumi, illetve belügyminisztériumi anyagok. Könnyebb helyzetük volt az államminisztérium, majd a közös külügyminisztériumhoz tartozó Sajtóiroda forrásaival, valamint a bécsi központi minisztertanács üléseinek nyomtatott jegyzőkönyveivel. A magyarországi kútfők esetében egyrészt a hiánytalan magyar udvari kancelláriai, valamint helytartótanácsi (elnöki), illetve az informatív miniszterelnökségi iratokkal, másrészt azonban a szűkszavú minisztertanácsi jegyzőkönyvekkel, a hiányos belügyminisztériumi, valamint a teljes egészében megsemmisült igazságügy-minisztériumi anyagokkal kellett számolniuk. Mindemellett - esetlegesen ugyan, de - a politikai sajtó, illetve a sajtómunkások megjelenítésére is törekedtek: a különböző műfajú kiadványok mellett a kutatásban helyet kaptak levelezések, naplók, visszaemlékezések is. A monográfia nyolc részre tagolódik, amihez bőséges apparátus - például név- és lapmutatók, táblázatok, illusztrációk jegyzéke - társul. A vizsgálódások négy témakörre koncentrálnak: 1. sajtószabályozás, 2. a kormányzat szolgálatában lévő lapok, 3. propaganda, 4. sajtómegtorlás. Ezekhez a terjedelmes (általában 110-120 oldalnyi) fejezetekhez járul a bevezetés és az összegzés, valamint a két esettanulmány. A felosztás a 19. századi állami sajtópolitika feladatköreit tükrözi. A tárgyalt időszak kiválasztását az indokolja, hogy a század közepét követő három évtizedben alakultak ki a modern állam sajtópolitikai normái és intézményei. így - indokolt esetben - az 1850-es évek viszonyaira is visszatekintenek a szerzők, továbbá - a teljesség kedvéért - a négy nagy fejezet bevezető szakaszaiban a század első felébe is bepillantást nyer az olvasó. A megjelenített terület is túlmutat a címben szereplő Magyarország határain. 1848-1849 forradalmi éveit követően ugyanis ismét előtérbe került a birodalmi centralizmus gondolata. így az Osztrák Császárság, továbbá az Osztrák-Magyar Monarchia államainak példái a középpontba állított hazai állapotok még hatékonyabb bemutatására szolgálnak. A kötet egyik fő jellemzője a nyilvánosság kizárásával történő politikai vitahelyzetek, vélemények, jelentések részletgazdag szemléltetése, amely kiegészül a megfelelő háttérinformációk - például (diplomáciai) kapcsolatok, hivataltörténeti adalékok - rövid ismertetésével. Ezek alapján valóban jól körvonalazhatók a ciszlajtán és a magyar területek közötti eltérések, valamint a hazai állapotok. Kiderül, hogy az 1850-es években a birodalmi vezető politikusok hatalmi harcának következtében nem jött létre erős és szisztematikus szervezeti keret a belföldi sajtó befolyásolására. Noha az 1862. decemberi ausztriai sajtótörvény lazított a sajtóellenőrzés gyakorlatán, a sajtó munkásaira nehezedő nyomás jelentős mértékben megnőtt. Magyarországon eközben a kancellár és a helytartó nézetkülönbözőségéből fakadó kormányzati bizonytalanság akadályozta a kívánatos sajtópolitika létrejöttét. Ez látható például a hivatalos lapok esetében is: míg Forgách Antal racionális, békéltető, közvetítő hangnemet várt el, addig Pálffy Móric a közvélemény befolyásolásáért a harcias stílust szorgalmazta. Az utóbbihoz közelített Forgách utódjának, a programhirdetésre számító Zichy Hermann-nak az elképzelése, aki azonban túlságosan buzgó kiszolgálója volt a birodalmi centralizációnak. A politikai kiszámíthatatlanság pedig nyomasztotta a sajtómunkásokat. 1867 politikai rendszerváltozása sem hozott jelentős változást: az 1848. évi sajtótörvény és azzal együtt a sajtóesküdtszékek visszaállítása ellenére ugyanis a kormányférfiak a lap támogatások vagy a represszió terén sokat átvettek elődeiktől, ellenfeleiktől. Vállalkozások (például lapindítások) vagy épp hatóságok működtetéséről lévén szó, a politikai célkitűzések mellett a szerzők vissza-visszatérően foglalkoznak a pénzügyi lehetőségek és 387
