Századok – 2023
2023 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kruppa Tamás: Illésházy István, Forgách Ferenc és a jezsuiták. Megjegyzések a felségsértési per előtörténetéhez
ILLÉSHÁZY ISTVÁN, FORGÁCH FERENC ÉS A JEZSUITÁK lesik, tehát mindenben óvatosan járjatok el.«”71 Ezek a sorok Forgáchot reálpolitikusnak mutatják, aki a helyi rendi-nemesi társadalom egyik tagjaként pontosan tisztában volt azzal, hogy a túróéi prépostság ügye 1586 óta a rendek és a klérus, a rendek és az uralkodó közötti viszony egyik neuralgikus pontja. Ehhez elég fellapozni az országgyűlési végzéseket. O nyilván megértette, hogy ennyi frontot megnyitni egyrészt felesleges, másrészt veszélyes és káros. Károlyihoz és Makkaihoz hasonlóan úgy vélem, hogy ez esetben sem materiális okokkal magyarázható az a törés, amely Forgách 1606 előtti és az utáni magatartása közt megfigyelhető. Mi volt tehát az a pont, amikor Forgách feladta addig tanúsított mérsékelt hozzáállását? 71 Joannes Zanitius elöljáró levele Alphonso Carillo tartományfőnöknek. H. é. n. ([Znióváralja(?) 1602?)] JO 1/1. 160-165., különösen: 164. Történetírásunk elsősorban Illésházy politikai tevékenységének vizsgálatát helyezte előtérbe, aki a Bocskai környezetében megfogalmazott radikálisabb követeléseket sikerrel semlegesítette, döntően hozzájárulva ahhoz az egyezséghez, amely a magyar rendek győzelmét jelentette, és bő ötven évre kijelölte a rendek és a korona mozgásterét, amelyet ez utóbbi a kényszernek engedve többé-kevésbé be is tartott. De éppen az egyezség legfontosabb pontját jelentő vallásgyakorlat és az egyházi birtokok kérdésében Illésházy mégis csak elvetette a sulykot: a jezsuiták ellen táplált gyűlölete, az őt ért megaláztatások, a kényszerű emigráció nem engedte, hogy az a fajta reálpolitika, amelyet a magyar történetírás személyével kapcsolatban — részben jogosan — előszeretettel hangsúlyoz, ebben az esetben is érvényre jusson. A harag rossz tanácsadó, különösen igaz ez egy olyan erős egyéniség esetében, mint amilyen ő volt: Forgách pontosan felmérte és átlátta, hogy a lutheránus főúr vallásügyben nem hajlandó a kompromisszumra, ahhoz túlságosan mélyek és frissek voltak személyes sérelmei, ezért törekvései, anyagi követelései végső soron a katolikus egyház, egyházi rend megsemmisítésével és a vallás eltűnésével fenyegetnek. Erre számtalan levélben felhívta az ügyeket vivő kormányzó, Mátyás főherceg, Giovanni Stefano Ferreri és Placido de Mara nunciusok, illetve Giovanni Marzio Millino legátus, rajtuk keresztül pedig a Pápai Kúria figyelmét. Ettől kezdve lépett fel az egyház kérlelhetetlen, megalkuvást nem ismerő harcosaként. Illésházy lépései semmilyen mozgásteret nem hagytak, ez pedig a politika világában sokszor végzetes következményekkel jár, és bár a katolikus pártnak Mátyás főherceg támogatásával sikerült elfogadtatnia a rendekkel a bécsi béke első cikkelyében „a katolikus vallás sérelme nélkül” formulát, ez a megszorítás a koronázás utáni törvényekből már kikerült. A protestánsok ekkor, 1608-ban, hála Illésházynak, aki nádor lett, „túlnyerték” magukat. Arra esély sem volt, hogy az ország koronás ura protestáns legyen, ezért világos 338
