Századok – 2023
2023 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Czeferner Dóra: Kultúrmisszió vagy propaganda? Feminista lapok és olvasóik Bécsben és Budapesten (Paál Vince)
TÖRTÉNETI IRODALOM máz, nemcsak lehetetlen, de „szigorúan tilos” is -, hanem hogy „komplexebb elemzés” (19.) révén tudjon eddig megválaszolatlan kérdésekre válaszokat adni. Auguste Fickert, a bécsi lap kiadója, akit minden bizonnyal nem véletlenül neveztek „Führerin”-nek, igen autokrata módon fogta fel szerkesztői feladatait: hosszú bekezdéseket húzott ki, és teljes cikkrészleteket fogalmazott át úgy, hogy azoknak már nem sok közük volt az eredeti mondanivalóhoz. A magyar lapok „gyakorlatiasabb álláspontot képviseltek” (83.), és Schwimmer Rózsa egyértelműen meghatározó szerepe mellett négy-öt munkatárs is aktívan részt vett a szerkesztőségi munkában. A szerző egyik motivációja a mű megírásakor éppen az volt, hogy jobban megismerje a két felelős szerkesztő, Fickert és Schwimmer pályáját. Ehhez képest viszonylag keveset ír róluk. Érdemes lett volna kicsit bővebben bemutatni e két kiemelkedő személyiség élettörténetét, de ezt a hiányosságot a szerző minden bizonnyal pótolni fogja a jövőben megjelenő publikációiban. Amint Czeferner megállapítja, a cikkek szerzőinek azonosítása, valamint az olvasóközönség meghatározása nem könnyű feladat. Az osztrák lapban a közlemények több mint felénél, a magyar lapokban majdnem háromnegyedénél ismeretlen a szerző, ezért a cikkírókról készített menynyiségi elemzések ennek figyelembevételével kezelendők. A Neues Fmuenleberi^çn a szerzői nevek mintegy 20%-a monogram formájában jelölt vagy álnév. Az álnevek esetében a magyar lapoknál annyiban más a helyzet, hogy sokszor ún. „beszélő nevek”-ről van szó („Feminista asszony”, „Egy Óvónő”, „Proletárasszony” stb.), amelyek a szerzők társadalmi státuszára utalnak. A bécsi lap - Czeferner szerint - nem tudott annyi nemzetközileg elismert szerzővel cikket íratni, mert nem rendelkezett olyan kapcsolatrendszerrel, mint a mindenkori magyar társa. Utóbbi Schwimmer Rózsa „roppant kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhető”. (121.) Az osztrák lap általában több szerzőt tudott mozgósítani, míg a magyar lapok magasabb arányban tudtak publikációt szerezni az angolszász világból. Czeferner számos szerzőt bemutat néhány mondatban, színesebbé és emberibbé téve az adatok sokszor kényszerűen száraz ismertetését. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy mind az osztrák, mind a magyar lapok külföldi szerzőit bemutató táblázatban (101., 114.) a saját ország szerzői is szerepelnek, így a táblázatok címe nem szerencsés. Ami a kifizetett szerzői honoráriumokat illeti, azok Schwimmer 1910. januártól 1913. januárig fennmaradt feljegyzései alapján rekonstruálhatók. Hasonló kimutatás az osztrák testvérlap vonatkozásában nem ismert ugyan, de a fennmaradt adatok alapján a szerző arra következtet, hogy a honoráriumok nagysága nagyjából azonos dimenzióban mozgott a két országban. A puszta számszerű adatokat szemléletesebbé tehette volna egy-egy példa azok vásárlóértékéről. A lapokat kiadó bécsi, valamint budapesti egyesületek tagsága a tagdíjfizetés ellenében egyúttal előfizetővé is vált. A magyar lapnak 1910-ben a tagok száma alapján jóval több megrendelője volt, mint bécsi társának. Czeferner hangsúlyozza, hogy a lap előfizetőinek száma sohasem egyezik olvasói számával. Az előfizetőkről nem maradt fenn folyamatosan vezetett jegyzék. Az előfizetésre való felhívásokból, címlapokból és a lapokban publikált közleményekből, továbbá hirdetésekből következtethetünk arra, hogy mely társadalmi rétegek képviselői olvasták a folyóiratokat. A viszonylagosan alacsony ár ellenére a lapok olvasói bizonyosan nem az alsóbb társadalmi csoportokból kerültek ki, aminek oka legalábbis részben abban rejlik, hogy a cikkek témája és nyelvezete a magasabb iskolai képzettségűeket célozta meg. A szövegkorpusz különböző aspektusból történő elemzését Czeferner a három periodika 1907 és 1918 között megjelent valamennyi, összesen 272 száma és az ezekből összeállított cikkrepertórium (mintegy hatezer cikk) alapján végzi el. A cikkeket műfajilag csoportosítja, 16 műfaji kategóriát állít fel (korábban 15-öt említ, fel is sorolja őket, az első alkalommal a Felhívás kategóriát nem említi. Vö. 23., 140-141.) Hangsúlyozza, hogy az „erőteljes átfedések” (140.) miatt számos cikk több kategóriába is besorolást nyert. A műfajokat három 1223
