Századok – 2022
2022 / 6. szám - ARANYBULLA - UTÓÉLET VÁLTOZÓ MEGKÖZELÍTÉSEKKEL (17-20. SZÁZAD) - Tóth Gergely: Az Aranybulla recepciója a 18. századi politikai irodalomban, történetírásban és jogtudományban
ARANYBULLA - UTÓÉLET VÁLTOZÓ MEGKÖZELÍTÉSEKKEL (17-20. SZÁZAD) Tóth Gergely AZ ARANYBULLA RECEPCIÓJA A 18. SZÁZADI POLITIKAI IRODALOMBAN, TÖRTÉNETÍRÁSBAN ÉS JOGTUDOMÁNYBAN* II. András nevezetes dekrétumának, az 1222. évi Aranybullának meglehetősen mozgalmas utóélete volt a 17. század végén és a 18. században. Kiáltványokban emlegették, törvényben foglalkoztak vele, sőt, politikai vitairatokban hivatkozott rá a bécsi udvar és a magyar rendi-nemesi ellenzék is, mivel olyan „sarkalatos” nemesi jogok foglaltattak bele, amelyeket a 18. században a kormányzat részéről egyre többször megkérdőjeleztek. Emellett, és ettől nem teljesen függetlenül, megindult a dekrétum tudományos felfedezése is: jegyzetekkel ellátott kiadása jelent meg, és bizonyos eszmecsere is elkezdődött a szövegében lévő egyes kifejezések, illetve cikkelyek értelmezése kapcsán a historikusok között. Tanulmányomban ezt a kétféle, de egymásra kölcsönösen ható recepciót szeretném végigkövetni. Vizsgálódásom alsó időhatárát — már ami az Aranybullával kapcsolatos közéleti megnyilvánulásokat illeti — Thököly Imre 1684. évi manifesztumánál kellett kijelölnöm, mert ezzel válik érthetővé az ellenállási jog 1687. évi elvétele a bulla záradékából, majd az erre adott 18. századi reakciók sora. A felső időhatárt Hajnóczy József politikai értekezéseinél állapítottam meg (1790-1792) - bár az ő nézőpontja már átmenetet képez a 19. század felé. Ami a tudományos felfedezést illeti, szintén a 17. század végéről indulunk el, és az utolsó nagy jezsuita historikusok (Katona, Pray), valamint egy jeles világi történész, Kovachich Márton György (1744—1821) munkáival zárjuk az áttekintést. A politikai és a történeti irodalom szétválasztása egyes művek esetében — például Kollárnál - talán problematikusnak tűnhet, hiszen a politikai céllal megírt munkák is mind a történetírás módszereivel élnek, vagyis jegyzeteket tartalmaznak, valamint forrásokat idéznek és közölnek - ahogy a történeti munkákban is felfedezhető politikai elfogultság, sőt, mint látni fogjuk, akár politikai aktualitása is lehet egy-egy alkotásnak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a recepció ilyen típusú szétválasztása lehetséges és indokolt is. A korszakunkban ugyanis megnő az olyan értekezések száma, amelyek erősen tendenciózusak, s bármennyire kiváló Szeretném megköszönni a tanulmány írása során nyújtott segítséget és tanácsokat történész kollégáimnak: Glück Lászlónak, Hende Fanninak, Jarmalov Rezsőnek, Mészáros Kálmánnak, Pálfly Gézának és Tringli Istvánnak. 1087 SZÁZADOK 156. (2022) 6. SZÁM
