Századok – 2022
2022 / 5. szám - TERMÉSZET – TÁJ – TÖRTÉNET - F. Romhányi Beatrix: Plébániák és adóporták – a Magyar Királyság változásai a 13–14. század fordulóján
F. ROMHÁNYI BEATRIX 62,5%. A parasztgazdaság felől nézve a dolgot: a termés 1 egység, ezúttal ez a 100%. Ebből a jobbágy tizedet ad az egyháznak, kilencedet fizet a földesúrnak (igaz, a kilenced törvény majd csak 1351-ben születik meg, de az átlagos földesúri járadék már azt megelőzően is körülbelül ennyi lehetett). Ez összesen kétszer 10%. A maradékból még elteszi a vetőmagnak valót, ami a szakirodalom szerint a teljes termés 75 -Vó része, vagyis 16,7-20%.28 Ezek szerint a termésnek a háztartás által felhasználható része nagyjából 60-63,3%- Gyengébb adottságú területeken a vetőmag-hányad elérhette a termés negyedét is, ebben az esetben 55% maradt a jobbágynak. Vagyis egy falusi plébános - akinek a háztartása szintén nem egyszemélyes - nagyjából egy korabeli jobbágy életszínvolán élhetett a tized neki járó részéből. Ez pedig jobbára megfelel annak, amit az eddigi kutatások alapján gondolunk. átlagosnál kevesebb porta tartozott, vagy a régióban a tizedköteles termények kisebb arányt képviseltek a gazdálkodásban. A tizedfizetésről bővebben lásd Hegyi Géza: Tizedszedés a középkori erdélyi egyházmegye Meszesen-túli részein. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 45. (2010) 3. sz. 285-297., további szakirodalommal. 28 A 18. században a Magyar Királyság területén átlagosan 20%-nyi vetőmagszükséglettel számoltak. Vö. Glósz József: Gabonakereskedelem és hadseregellátás. Történelmi Szemle 62. (2020) 595-608., különösen: 598. 29 Kubinyi András: A Magyar Királyság népessége a 15. század végén. Történelmi Szemle 38. (1996) 144. A kereszténypénzt a tizedköteles terméssel nem rendelkező jobbágyok fizették tized helyett az Az imént az egyszerűség kedvéért javasoltam, hogy vegyünk száz telket alapul a számoláshoz, csakhogy az eredmény szerint pontosan erre a száz körüli - a szélső értékeket tekintve 80-120 közötti — telekre volt szükség ahhoz, hogy a plébános jövedelme elérje a paraszti háztartásokét. Ez természetesen az országos átlagot jelenti, és egyedi esetekben ettől eltérő eredményre is juthatunk, ami lehet valamely művelési ág regionális túlsúlyának vagy egy terület sajátos településhálózatának a következménye (például szőlőművelés, állattartás, illetve hegyvidéki apró falvak). És ezzel visszajutottunk a fenti kérdéshez: a 14. század elején megvolt-e már a 15. századból ismert 430 000 telek. A válasz ezek szerint igen, és a pápai tizedjegyzék készítésekor ez a korreláció nagyon erős volt. Az a néhány tucat plébánia, amelyet a 4300-on felül találtunk, azzal függ össze, hogy bizonyos településeken nem vagy nem elsősorban a telkes jobbágyok termény tizede jelentette a plébános jövedelmét. Ebbe a körbe tartozhatott például a városi plébániák többsége, illetve a mintegy három tucat, plébániaként is működő társaskáptalannak és reguláris prépostságnak egy része is. Részben ide sorolhatók azok a — számunkra a 14. század elején sajnos kevéssé látható - plébániák is, amelyeknek hívei nem vagy alig termeltek gabonát, mert (például) állattartással foglalkoztak. Erre vonatkozóan a 15. századból rendelkezünk adatokkal, amikor a tized helyett már úgynevezett kereszténypénzt fizettek.29 A 14. században ilyen plébániák viszonylag kis 919
