Századok – 2022
2022 / 5. szám - TERMÉSZET – TÁJ – TÖRTÉNET - Nógrády Árpád: Vázlat Sáros megye kialakulásáról és betelepüléséről a 14. század közepéig
VÁZLAT SÁROS MEGYE KIALAKULÁSÁRÓL ÉS BETELEPÜLÉSÉRŐL A 14. SZÁZAD KÖZEPÉIG Sebes, valamint a később Szénégető néven felbukkanó falu területén. Az szintén vélelmezhető, hogy a makovicai uradalom területéről az 1427. évi adójegyzékből látványosan hiányzó települések egy része is rutén lakossága miatt maradt ki a regisztrumból. Lengyel lakosokra - de legalábbis lengyel soltészre - vall az első ízben Polyákvágása, később Balkvágása néven felbukkanó Valkóc, Radomától délre és Polány- Pólyán ka falu, Eperjestől nyugatra, melynek lengyel voltát német neve {Polnisch Dorffchin) mutatja, valamint lengyel birtokosok vagy lengyel soltészek emlékét őrizhetik Lengyelirtványa és Lengyelpataka birtokok. A megye népesedési viszonyaira a pápai tizedlajstrom adataiból csak nagyon áttételesen, inkább csak a befizetett összegek arányait mérlegelve, mintsem a tizedek bármiféle átszámítása révén következtethetünk.71 71 A tizedjegyzék demográfiai szempontú felhasználására lásd Györffy György: A pápai tizedlajstromok demográfiai értékelésének kérdéséhez. In: Mályusz Elemér emlékkönyv. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk. H. Balázs Éva - Fügedi Erik - Maksay Ferenc. Bp. 1984. 141-157. és Uö: Einwohnerzahl und Bevölkerungsdichte in Ungarn bis zum Anfang des XIV. Jahrhundert. In: Études historiques publiés par la Commission nationale des Historiens Hongrois I-II. Èd. Győző Ember. Bp. 1960-1961. I. 163-193. Új szempontokat érvényesítve F. Romhányi Beatrix a pápai tizedjegyzékben felsorolt plébániák számát vizsgálta, s angol és francia analógiák segítségével jutott arra a következtetésre, hogy a tizedjegyzék statisztikai értelemben teljesnek tekinthető, és ismert hiányai (győri püspökség, Szepesség stb.) megbízhatóan kiegészíthetők. Ezért valószínűsíthetőnek látja, hogy az egy plébániára jutó lélekszám Magyarországon - hasonlóan az angol és francia jegyzékekből ismert adatokhoz - kb. 520-530 fő/plébánia lehetett. Lásd ERomhányi Beatrix: A középkori magyar plébániák és a 14. századi pápai tizedjegyzék. Történelmi Szemle 61. (2019) különösen: 348-351. és 353. Sáros megyében - csaknem teljesnek tekinthető adatfeldolgozásunk szerint - a 14. század közepén mintegy 320, forrásaink által említett lakott hely volt. A pápai tizedlajstrom az 1332-1335 közötti években 104 egyházas falut említ, közülük hat azonosítása kétséges, 12 pedig nem azonosítható. E települések papjai 1332-ben és 1333-ban egyévi teljes jövedelmük tizedét engedték át a pápának a Szentföld felszabadítására. Jövedelmüket nem vizsgálták, annak összegét eskü alatt tett bevallással nekik maguknak kellett megbecsülniük. Az első évben (1332) néhány esetben nemcsak a tized összegét adták meg, hanem a plébános bevallását jóformán szó szerint rögzítve azt is jegyzékbe vették, hogy mennyit tesz ki az éves jövedelme, amely után az adót befizeti. A jegyzék alapján a legnagyobb összeget fizető plébániák a következők voltak: a kiváltságok királyi egyház státuszát élvező Sáros 278,33; Eperjes 76,8; Szeben 46,5; Szentgyörgy 25,66; Somos 22,66; Bártfa 20,33; Raszlavica 20,4; Szilva 20; Szentmihály 18;Mohnya 17,33; Kapi 16,5; Bajor 16,1; Kellemes 14,33; Lipóc 14,1; Sebefalva 13,6; Szegekerte (Szedikert) 13,5; Lapispatak 13,4; Sóvár 13; Kissáros 12,66; Szedlice 12,5; Szakalya 12 garas. Az egy plébániára eső átlag 14 garas, a minden tekintetben kivételes helyzetű sárosi egyházat nem számítva 10,9; amennyiben a várossá alakulás küszöbén álló Eperjes és Szeben 890
