Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik Péter: A kivándorlás és a magyar állampolgárság, 1948–1978
A KIVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG, 1948-1978 1949 októberében az MDP Titkársága elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében megfosztották magyar állampolgárságuktól azokat, akik az előző években kaptak külföldi hivatalos kiküldetést, de annak lejárta után nem tértek haza. E lépésüket a népi demokráciával szemben ellenséges cselekedetként értékelték. Akinek esetében az ellenséges szándék nem volt egyértelmű, azt felszólították a hazatérésre. Amennyiben erre nem volt hajlandó, akkor megfosztották magyar állampolgárságáról.38 E logika alapján viszont elvileg minden kivándorlónak lehetett hasonló ellenséges szándékot tulajdonítani, így ez közvetetten azt bizonyítja, hogy — megfelelő hatósági szándék esetén — ők is elveszthették állampolgárságukat. 38 MNL OL M-KS 276. f. 54/67. ő. e. (1949. okt. 19.) 4. napirendi pont. 39 MNL OL XIX-J-l-k-29/a.-sz.n. (145. doboz) 40 Jan Rychlik: Prekracování hranic a emigrace v Ceskoslovensku a vychodní Evropë ve 20. století. Securitas Imperii, 29. sz. (2016/2.) 19-21. Magyarul lásd még Bencsik R: Kelet és Nyugat között i. m. 61—62. Egy dátum nélküli külügyi irat (1949-1950 fordulóján keletkezhetett) arról tudósít, hogy a kivándorló útlevéllel távozott magyarok jelentős része nem hajlandó meghosszabbítani úti okmánya érvényességét a külképviseleteken, mert külföldi állam polgárává kíván válni.39 Összegezve, annak ellenére, hogy az 1948 és 1953 közötti időszak szabályozásának rekonstruálása kapcsán jelentős a bizonytalanság, az a legvalószínűbb, hogy a legális emigránsok nagy része lemondott a magyar állampolgárságról (akár önként, akár hatósági kényszerre), annak ellenére is, hogy a külügyminisztérium kifelé többször is leszögezte: a hatályos (de négy évtizeddel korábbi) törvény értelmében a kivándorlás nem jár az állampolgárság elvesztésével. Láttuk azonban, hogy a Magyarországra való beutazás kapcsán a külföldiek és a külföldön élő magyarok egyforma elbírálás alá estek (nemcsak vízumot, hanem külön belügyminisztériumi engedélyt is szerezniük kellett). Ez arra is utalhat, hogy a magyar állam számára ekkoriban még nem volt igazán fontos az a kérdés, hogy a kivándorlók elvesztették-e magyar állampolgárságukat, vagy sem. Ugyanakkor ez igenis érdekelhette magukat a kivándorlókat, különösen az ekkor legtöbb emigránst alkotó csoport tagjait, a zsidókat. Minden egyes eset eltérő lehetett: a kivándorlók többsége feltehetően kérte az elbocsátást az állampolgárság kötelékeiből, míg mások talán megtartották azt. Az illegálisan távozókat ellenségként kezelték, és esetükben a hatalom élt is az állampolgárságtól való megfosztás eszközével. A szovjet példa követése ebben is megnyilvánult, a szovjet jog szerint ugyanis az illegálisan távozók (valamint a hazatérést megtagadók) hazaárulást követtek el, amelyet halálbüntetéssel is lehetett szankcionálni.40 Magyarországon ugyan idáig nem fajultak a dolgok, de a disszidensek állampolgárságtól való megfosztása biztosan megtörtént. 822
