Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barabás Gábor: A sohasem volt pápai követek. Új szempontok a 14. századi krónikakompozíció 187. fejezetének értelmezéséhez
A SOHASEM VOLT PÁPAI KÖVETEK ményezésére állították ki, aki néhány évvel korábban, 1225-ben maga is kapott egy olyan szentszéki megbízást, amelyben szerepelt a kérdéses megfogalmazás.93 Ügy vélem, hogy a 187. fejezetben alkalmazott de latere kifejezéssel együtt ez a szöveghely is alkalmas a ferences szerző(k) Thoroczkay Gábor által megfogalmazott kánonjogi ismeretének az alátámasztására,94 lévén a formula számos esetben megjelenik a különböző kánonjogi gyűjteményekben.95 93 „gratia nostra confisus et auctoritate suffultus” - CDH III/2. 33.; RPR 7407. sz. 94 Lásd Thoroczkay G.: Az esztergomi érsekség kormányzata i. m. 95 A formula előfordulására lásd Corpus Iuris Canonic 2. Decretalium Collectiones Decretales Gregorii P. IX., Liber Sextus Decretalium Bonifacii P. VIII., Clementis P. V. Constitutiones, Extravagantes tum Viginti Ioannis P. XXII. tum Communes. Editio Lipsiensis Secunda post Aemilii Ludouici Richteri. Curas ad Librorum Manu Scriptorum et Editionis Romanae Fidem Recognouit et Adnotatione Critica instruxit Aemilius Friedberg. Graz 1955. 55., 368., 371., 458., 764. 96 Képes Krónika (2004) 119. *** Mint arra fentebb már utaltam, véleményünk szerint a krónikakompozíció 187. fejezetében név nélkül említett, „egymás után”96 kiküldött legátusok esetében nem szükségszerű szándékolatlan vagy tudatos tévedést keresnünk, ugyanis VIII. Bonifác pápa elődje, IV. Miklós valóban felhatalmazott pápai követeket, szám szerint kettőt magyarországi ügyben. Ahhoz, hogy a kérdéses krónikahely értelmezéséhez közelebb kerüljünk, vizsgálat alá kell vennünk e két pápai megbízott felhatalmazásait és tevékenységét is. Ok ugyanis Boccasinivel és Gentilisszel ellentétben valóban III. András uralkodása alatt kaptak mandátumot, hipotézisünk szerint a passzus szerzője sokkal inkább rájuk gondolhatott, mintsem visszavetítette a később tevékenykedő, a szerző korához közelebbi bíborosok tevékenységét. A helyzet alaposabb elemzése azért is szükséges, mivel az 1290-es évek eleji pápai missziók kevésbé ismertek, mint az egy évtizeddel később, a trónharcok idején a királyságba érkezett kardinálisok tevékenysége. Továbbá arra a kérdésre is választ kell keresnünk, mekkora „hírértéke” lehetett a két itáliai főpap magyarországi megbízásának, mekkora hatást gyakoroltak a IV. László halála utáni évek eseményeire, ami miatt az erre vonatkozó információ utat találhatott a krónikaszerkesztménybe. Fontos kérdés továbbá, hogy értelmezhető-e a két delegált megbízása a krónika közlése szerint: vagyis ténylegesen III. András ellenében és Károly, illetve ekkor még nagyanyja, Mária, valamint apja Martell Károly érdekében küldték ki őket? Ehhez meg kell vizsgálni megbízásaikat, az ahhoz kapcsolódó iratokat, illetve - legalábbis János püspök esetében - magyarországi tevékenységüket. Megfontolás tárgyává kell tenni, hogy a feltételezett ferences szerző milyen információval rendelkezhetett a pápai legációk jogi természetéről, minek 704
