Századok – 2022
2022 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rudolf Veronika: A Birodalom vonzásában. Cseh–magyar–osztrák kapcsolatok 1196 és 1214 között
RUDOLF VERONIKA újraegyesítését, valamint a Pápai Állam ezzel egyet jelentő bekerítését, természetesen nem nyugodott bele az árulásba. Rögvest új császár után nézett, akit VI. Henrik időközben felcseperedett fiában, a gyámsága alatt álló Frigyes szicíliai királyban talált meg. IV. Ottóval egyébiránt sem Ottokár, sem II. András nem tartott fenn szorosabb kapcsolatot az altenburgi gyűlést követően. Előbbi valószínűleg nem várhatott komolyabb előnyöket az új császártól, utóbbit pedig inkább az 1209-ben és 1211-ben Halics megszerzésére indított hadjáratok kötötték le. (A magyar király és az újdonsült császár érintkezésére nincsenek további források, azonban igen valószínű, hogy II. András IV. Ottó pecsétjéről mintázta második nagypecsétjét.) Emiatt nem meglepő, hogy III. Incének viszonylag könnyen sikerült megnyernie a cseh királyt új tervének: Ottokár az elsők között ismerte el a későbbi II. Frigyest római királynak (1212—1250). 1212-ben — többszöri tanácskozás és egy sikertelen próbálkozás után - Ottokár, a mainzi érsek, VI. Lipót osztrák herceg, I. Lajos bajor herceg és I. Hermann türingiai tartománygróf hivatalosan is királlyá választották Frigyest, örök hűséget fogadtak neki, majd decemberben a koronázására is sort kerítettek Mainzban. 100 101 102 100 FontM.: Árpád-házi királyok i. m. 193-200. 101 Kumorovitz Lajos Bernát: Az authentikus pecsét. Turul 67. (1936) 55. Ugyancsak IV. Ottó pecsétjéről eredeztette az Imre aranybullájától eltérő vonásokat Bartoniek Emma, azonban furcsállotta, hogy II. András nem a szövetséges Sváb Fülöp pecsétjét vette alapul. Ezt az ellentmondást Takács Imre oldotta fel, aki szerint II. András első nagypecsétjének figurakompozícióját teljes egészében Imre aranypecsétjéről mintázta, IV. Ottó 1209-1218 között használt császári pecsétje pedig csak a második nagypecsétet inspirálhatta. Bartoniek Emma: Az Árpádok ércpecsétei. Turul 38. (1924-1925) 16.; Takács Imre: Az Árpád-házi királyok pecsétjei. Royal Seals of the Árpád Dynasty. (Corpus Sigillorum Hungáriáé Mediaevalis 1.) Bp. 2012. 31-32. 102 Burchhardus Urspergensis i. m. 373.; Chronica Reinhardsbrunnensis i. m. 578.; Chronica S. Petri Erfordensis i. m. 382.; Mamsch, S.: Kommunikation i. m. 89-102., 125. 103 „Regnum etiam Boemie, abiudicatum Odacrio regi per sentenciam principum, filio ipsius, presentibus supanis et pluribus nobilibus terre, cum 6 vexillis assignat. Nam mattem iuvenis, sororem scilicet marchionis de Missene, repudiaverat et filiam regis Ungari duxerat.” - Chronica regia Coloniensis i. m. 826. Ottokár árulása, illetve pártváltása természetesen nem maradhatott következmények nélkül: IV. Ottó a következő év pünkösdjén, Nürnbergben tartott gyűlésén megfosztotta Ottokárt a Cseh Királyságtól és első házasságából származó fiának, Vratiszlávnak juttatta azt. A Kölni Királykrónika a következőképp fogalmaz: „Csehország királyságát pedig a fejedelmek ítélete alapján [IV. Ottó - R. V] elvette Ottokár királytól és a fiának adta a jelen lévő zsupánok és azon föld sok nemesének jelenlétében hat zászló formájában. Ugyanis a fiú anyját, a meisseni őrgróf testvérét [Ottokár - R. V] eltaszította és Magyarország királyának leányát vette feleségül.”103 A kútfő a trón átruházásán túl még két további lényeges információra is fényt derít. Egyrészt egyértelművé teszi, hogy a 525