Századok – 2022
2022 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Matolcsi Réka: Szóbeli királysértési ügyek a dualizmus idején (1891–1913)
MATOLCSI RÉKA majd a következő pohárköszöntőt mondta: „Erdély ország román föld, én nem ismerek magyar királyt, csak császárt, magyar király által szentesített törvényeket nem ismerek, hanem csak a császár által szentesítetteket; ez a föld nem a magyaroké, hanem a románoké; a magyaroké Ázsiában van, - menjenek a magyarok Ázsiába; — eljön az idő mikor a románok úgy fogják meginni magyar király vérét, a magyarokéval együtt mint én ezt a pohár bort.” A vádlott egyébként azzal védekezett, hogy tanúk nem beszélnek románul, így nem érthették szavait. Azonban a végtárgyalás során ennek az ellenkezője derült ki.72 72 MNL Országos Levéltára (a továbbiakban: OL) K 583. Egyesített Királyi Kúria, Általános iratok (a továbbiakban: K 583) 1896/104. tétel. Az uralkodó iránti lojalitás etnikai indíttatású átértelmezése a világháború idején következik majd be. Ennek előjelei azonban már 1913-ban megmutatkoztak: ebből az évből a Szegedi Királyi ítélőtábla iratanyagában nagyobb számú ügyet találtunk. Ezekben jól érzékelhetően összekapcsolódott a magyarokkal szemben táplált ellenszenv az uralkodó szidalmazásával, akinek ekkor már császárként sem szavaztak bizalmat alattvalói, sőt már más alternatívák felé tekintettek (például a szerb király éltetésével). Ugyanakkor az is jól kitapintható, hogy sokszor csupán személyes jellegű konfliktusok és banális, hétköznapi helyzetek álltak az ügyek háttérben. Ezek alapján azt láthatjuk, hogy immáron az is fenyegető és gyanús viselkedésnek tűnt — akár a feljelentésre is alapot szolgáltatott —, ha egy személy szerbül emlegette az uralkodót, ez pedig szintén a világháború etnikai feszültségekkel tűzdelt légkörének jellegzetességeit vetíti előre. Ahogyan arra a bevezetőben is utaltunk, az 1890-es évektől a politikai diskurzusban számos alkalommal ütközött a királyhűség és a magyar nemzeti érzés is. Az olyan események, mint például Kossuth Lajos halála és temetése, az 1903-as chlopyi hadparancs vagy az 1905—1906-os politikai válság az uralkodó iránti lojalitás át- és újraértelmezésének adtak teret. Mindezt gyakran a büntetőjogi kereteket átlépve tették, amelynek következtében hírlapírók és politikusok ellen királysértési sajtópereket indultak. Vajon a közjogi törésvonal, amely tehát a politikai rendszernek és az elit politikai gondolkodásának a központi eleme volt, tükröződött-e a vizsgált „népi” királysértési ügyekben? Az elemzett esetek közül mindössze pár esetet tudtunk összekapcsolni a közjogi törésvonallal (kiegyezéspárti, 67-es vs. függetlenségi, 48-as nézetrendszer) vagy egyéb, az uralkodó közjogi szerepét érintő kérdéssel, ám annak megállapítására, hogy valóban a nemzeti érzés és az uralkodó iránti lojalitás konfliktusa állt-e a király megsértésének hátterében, érdemes részletesen szemügyre vennünk néhányat az ügyek közül. E példák közül az egyik szemléletesen illusztrálja, hogy óvatosan kell eljárnunk a háttérben húzódó lojalitáskonfliktusok feltárásánál. 1891-ben Albu István, resicai 347
