Századok – 2022

2022 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Eiler Ferenc – Tóth Ágnes (szerk.): A magyarországi németek elmúlt 100 éve. Nemzetiségpolitika és helyi közösségek (Eőry Áron)

TÖRTÉNETI IRODALOM nyal pillanatig sem azonosultak és a kivitelezési módokban szabotáltak. A MNNE figyelmez­tetése - „Utánunk vagy helyettünk csak a szélsőség jöhet” (102.) - profetikusnak bizonyult: a velük szemben elharapódzott hecc-incidensek és hatósági túlkapások a „Basch-csoport” ak­tivistáit konspirációra és - a németérzésű lakosság szimpátiareakciójával kísért - szervezeti önállósodásra késztették. A falrafestett ördög megjelent a Volksbund képében - ennek termé­szetrajza pedig elsőrendűen Spannenberger Norbert összefoglalásában olvasható a kötetben. Spannenberger és Vitári Zsolt hasznosítja leginkább a „német agrárnépesség” társadalmi ré­tegződésének (148.) sokirányú magyarázó erejét. Vitári különösen a németül (is) érző lakos­ságrész korszakban végbemenő politizálódását és fiatalságának emancipációs kísérletét segít a „szocializációs tradíció” alapján megérteni. (143.) A korszak végére kibontakozó német ifjúsági kultúra intézményes felületei mind szociális, mind nemi esélyteremtési csatornákat jelentettek (vezetőségi rekrutáció, tanulmányutak, játszócsoportok, sváb bálok), viszont az egyre inkább bi­rodalmi mintákat hajszoló mozgalom addig ismeretlen megosztottságot vitt az új nemzedékbe. Hitler az egy (Volksbund-) kalap alá vett honi németségre háborús „tartalékseregként” tekintett, melyet a győzelem után (Nagy-) Németországba telepít át, azaz egy alternatív hadi kimenetel ese­tén az várta volna őket jutalomképp, ami a megtörtént történelemben büntetésként szakadt rájuk. Ez először 1944-1945 fordulóján következett be, mikor az előrenyomuló Vörös Hadsereg kifejezetten német származású civileket szállított el újjáépítési kényszermunkára. A hazai eseteket Márkus Beáta tette historiográfiai tájékoztató és levéltári források mérlegére. A szovjetek bün­tetőakciója a vétség képletében gondolkodott, jóllehet a pontosítatlanul hagyott „német szár­mazás” értelmezése „deportálási régiónként” változott. A Szövetségesek mindenütt lesújtottak a „tengelyhatalmi kisebbségekre”, közülük kivált a „népi német” diaszpórákat küszöbölték volna ki Közép-Európából lakosságcserével és vagyonfosztással. Otthonához ragaszkodó németségünk számára ekkortól teljesedik ki a megjelöltség húsbavágó élménye és az ezt hamar követő párialét. A Magyarországról való állami kiűzéshez Bednárik János nyújt erős erkölcsi vetülettel bíró epizódokat. Előbb katolikus püspökök példáján szemlélteti, hogy az egyház mentesítési igyekezete „személyválogató” volt az „államhű németek” preferálásával; majd a kitelepítést vis maio^ém vették tudomásul és az emberséges lebonyolítás mellett az új „telepesek” felekezeti másfélesége ellen léptek volna fel. (205.) A főpap és plébánosai közti levélváltás sajátszerű forrásműfaja pedig reverenda mögötti vívódásokat és kifakadásokat árul el az érintett közös­ségek papjainál. Fáradhatatlan segíteni akarásra vagy német származásuk reszkettető hatására egyaránt olvasni példát a „szolgálati út” és személyesség, principális és lelki gondviselő kettősségeit felmutató szövegekben. A politikai problémahalmazt már a rákosista államnak kellett kezelnie. A visszatérésért folyamodó - az állami szervek megvető felhangú szóhasználatával - „svábokat” később sem várták vissza, egy tollvonással kizárva az érintett kárvallottak minden jogorvoslati esélyét. Az államnak „saját részre” kiadott menlevele egyfelől, a jogfosztott itthonmaradóktól elvárt beletörődés és felejtés másfelől a kor tragikus groteszkje. Állampolgárságukat mégis helyre­állították, sőt gazdasági kényszerek nyomán máról holnapra suttogó ösztönzéspropagandával telepítettek vissza szakmával rendelkező fiatalokat Nyugatról — hozzá álságos imázst építve a „megbocsájtó” Népköztársaságról. (240.) Vagy a Szovjetunióból hazaengedett német nemze­tiségű hadifoglyoknak engedtek családegyesítési kiszállíttatást az NSZK-ba, miután a magyar fél 35 kg-os - immár valóban „egy batyunyi” - fejenkénti csomagra kopasztotta őket. A kri­­miszerűen szövevényes diplomáciai huzavonáknak és machinációknak Tóth Ágnes adja lelkiis­meretes, akkurátus feltárását. A nyugatnémet területekre vagy Ausztriába kerültek az 1960-as években már a jóléti álla­mok haszonélvezőiként utaztak be Magyarországra rokonlátogatókként. Szorgos életük tár­gyi luxusainak hazaajándékozásával „a nyugati életstílus csábítását” hozták a vidék szocialista 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom