Századok – 2022
2022 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Fodor Pál – Varga Szabolcs (szerk.): Egy elfeledett magyar királyi dinasztia: a Szapolyaiak (Csermelyi József)
TÖRTÉNETI IRODALOM A kötet egyik szerkesztője, Fodor Pál és Oborni Teréz közös tanulmánya (Két nagyhatalom között — a Szapolyaiak magyar királysága) tulajdonképp nem részletes, mindenre kiterjedő kormányzattörténeti munka - ezt az alapkutatások hiánya egyelőre még nem tenné lehetővé -, hanem a Keleti Magyar Királyság közjogi státuszának bemutatása három oldalról: Isztambul, Bécs és Erdély szemszögéből. A puszta szintézisen túl több, alig ismert jelenséget is hangsúlyoznak a szerzők, felhívják a figyelmet például arra, hogy a keleti országrészt az 1540-es években jóval nagyobb veszély fenyegette az Oszmán Birodalom részéről, mint azt korábban gondolhattuk. A területet meghódított szandzsákoknak tekintették, küszöbön állt a Szapolyai-dinasztia letétele, Erdély elnyelésének folyamatát csak Bécs elfoglalásának elmaradása és Ferdinánd király átmeneti sikerei akadályozták meg. Emellett a szerzők felhívják a figyelmet Jagelló Izabella komolyabb kormányzati szerepére az 1540-es és 1550-es években, ennek demonstrálására igen gyakran (de nem mindig) királyné helyett királynői címmel szerepel a tanulmány vonatkozó részében. Meg kell azonban jegyezni, hogy szerencsésebb lett volna, ha a címhasználatot (amely lényegében társuralkodói státuszba emeli Izabellát) kicsit bővebben megindokolják. A kötet másik gondozója, Varga Szabolcs a szerkesztői munkán kívül három tanulmányt is jegyez. Közülük az első Petrovics Péter életrajza. A királyi rokonsághoz tartozó, a korszak nagy összefoglaló műveiben rendre megemlített, mégis az ismeretlenség homályába vesző Petrovics életútjának részletesebb ismertetése szintén régóta esedékes volt, örvendetes, hogy végre megvalósult. Ezt követően I. János diplomáciai törekvéseinek rövid összegzését olvashatjuk Kasza Péter tollából. A következő hat tanulmányban az olvasók megismerkedhetnek a Szapolyai-országrész városaival, hadügyeivel, hitéletével és irodalmával. A városokkal H. Németh István és Gálfí Emőke tanulmányai foglalkoznak. Meg kell állapítanunk, hogy a két tanulmány közül egyik sem teljesen azt adja, amit a cím ígér: míg H. Németh István A Szapolyaiak várospolitikája című írásában túlnyomó részben a szerző szűkebb szakterületének számító felső-magyarországi városokkal folytatott levelezést, adópolitikát és az állami felügyelet természetét elemzi, és csupán a polgárok gazdasági lehetőségeit tárgyaló fejezetben helyezi át vizsgálatai színterét Budára, addig a magyarországi városhálózat más tagjai csak említés szintjén kerülnek elő a városhálózat hierarchiájának ismertetésekor (és a 191. oldalon található térképen). A szerző megállapítja azt is, hogy csak óvatosan lehet I. János esetében királyi várospolitikáról beszélni, ám a Budáról írottak fényében nem tűnik ilyen rossznak a helyzet: az eleve szűk mozgástérrel bíró uralkodó nagy gondot fordított arra, hogy a pesti magyar polgárság kiváltságolásával mielőbb talpra tudjon állni a német polgárait elveszítő főváros. Gálfí Emőke I. János és az erdélyi városok kapcsolatának feltárását ígéri, de ennél többet kap az olvasó, mert a szász városokhoz és Kolozsvárhoz fűződő viszony ismertetése után Budával is foglalkozik annak érdekében, hogy meg lehessen érteni a keleti országrész későbbi fővárosának, Gyulafehérvárnak a helyzetét. A szerző megemlíti, hogy az egyházi javak szekularizálásának terve, amely Erdélyben 1556 után valósult meg, még I. János idejére vezethető vissza. Ez a gondolatmenet bővebb kifejtést érdemelt volna, különösen annak fényében, hogy János elődei ugyancsak gyakran gyarapították jövedelmeiket úgy, hogy hosszabb-rövidebb időre királyi kezelésbe vettek betöltetlen egyházi javadalmakhoz tartozó birtokokat és jövedelmeket. B. Szabó János tanulmánya két részletben mutatja be a Szapolyaiak haderejét: először I. Jánosét (kitérve arra a korszakra is, amikor csupán földesúrként, illetve vajdaként vezethetett hadat), majd özvegyéét és fiáét. A második rész, ahol a szerző egymás után ismerteti az 1541 és 1572 közötti erdélyi hadsereg részeit, letisztultabb, míg az I. János hadseregéről szóló leírásnál - a fontos és részben új adatok előkerülése ellenére - a címválasztás nem mindig sikerült 213
