Századok – 2022
2022 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gyáni Gábor: A történeti tudás (Simon Zoltán Boldizsár)
TÖRTÉNETI IRODALOM foglalt egyedi pozíciók vagy éppen a szó szoros értelmében vett elméletek révén. Pedig az ilyen hozzájárulások nélkülözhetetlenek volnának a hazai és a nemzetközi történetelméleti mező közötti valódi párbeszéd kialakításához. A hazai és a nemzetközi diskurzus közötti szakadék azonban éppen a valódi párbeszéd hiányában nyílik meg. A rendszerszintű problémák fényében — amelyek okait itt aligha nyílik lehetőség érdemben megvitatni - a kötetet érintő kritika pusztán azt illetheti, hogy A történeti tudás meg sem kísérli áthidalni a szakadékot, hanem annak meglétét és a hazai történetelméleti munkák relatív szűkösségét inkább arra használja, hogy a saját, hazai kontextusban betöltött szerepét egyedibbé varázsolja — iróniát sem nélkülöző módon, éppen a nemzetközi történetelméleti viták hazai ismertetőjeként. Az eljárás azonban mintegy kínálja magát, hogy illúziókeltésként lepleződjék. Még akkor is, ha - még egyszer hangsúlyozva - az efféle leleplezés egyáltalán nem jelenti egy több évtizedes, a helyes kontextusban láttatva valóban kivételes történetelméleti és historiográfiai életmű szintézisének a megkérdőjelezését. Mindössze arról van szó, hogy a kontextuálisan minden elismerést kivívó munkának nem elfednie kellene egy létező szakadékot, hanem láttatnia, és annak áthidalására törekednie - ez az, ami, azt gondolom, joggal illethető kritikával. És hogy miben is áll ez a szakadék konkrétan A történeti tudás-t illetően? A kötet egy olyan egymásba fonódó történetelméleti és historiográfiai mezőt láttat, amelynek végpontján narrativista elméletek, társadalomtudományi elméletek, az emlékezet köré szerveződő diskurzusok és társadalomtörténeti megközelítések uralják az eszmecserét. Ez azonban sokkal inkább az 1990-es évek állapotának polaroid pillanatképe, semmint a kötet saját idejét jellemző elméleti-historiográfiai dinamika megjelenítése. A könyv fél évszázados narrativista elméleteket tárgyal a kortárs történetelméleti mező poszt-narrativizmusának említése nélkül. Arról nem is beszélve, hogy ahol Gyáni Gábor „az újabban nagy feltűnést keltő posztmodern történetszemlélet vagy inkább történetelmélet körüli diskurzust” (440.) említi, ott jelenleg valójában az Antropocén körüli teljes elméleti megújulás és a történetírás legalapvetőbb feltevéseinek az újragondolása zajlik. Ezzel párhuzamosan, a történelmi igazságtalanság (historical injustice} kérdésköre ugyanúgy átrendezi a múlt és a jelen kapcsolatáról alkotott fogalmainkat és újrakalibrálja a történeti időfelfogást, ahogy az Antropocén geológiai és társadalmi idejének ütközése is. Ezek egyike sem írható le Braudel és Koselleck elméleteivel, amelyeket a kötet a történeti idő témakörében tárgyal. Továbbá, ahol A történeti tudás társadalomtörténeti, kontrafaktuális, mikrotörténeti megközelítésekről ad számot historiográfiai avantgárdként, ott a kortárs történeti tudás ehelyett többek között olyan történetírói gyakorlatokban ölt testet, mint a tudástörténet (history of knowledge) vagy éppen poszthumanista impulzusokból is táplálkozó multispecies history körüli transzdiszciplináris kísérletek. Ezen (és a helyhiány okán tovább nem sorolható) újabb történetírói gyakorlatok egyike sem helyezi hatályon kívül a történetírás és a történetelmélet tradicionálisabb módozatait, hanem együttesen képezik a történeti tudást, amelyről a recenzeált könyv ily módon felemás képet fest. Akit nem zavar, hogy Gyáni Gábor könyve túlnyomórészt akár két-három évtizede is íródhatott volna, az rengeteg elgondolnivalót talál egy jól strukturált és értő kötetben. Hasonlóképp, aki a 20. századi történeti gondolkodásba szeretne bepillantást kapni, annak a munka hasznosnak bizonyulhat a történeti tudás történeteként, jól illeszkedve a hasonló jellegű, noha explicitebb módon tankönyvként íródott munkákhoz — akár idehaza, akár a nemzetközi színtéren. Aki viszont a kötet címében ígértekre kíváncsi naprakészebb formában, azok számára a szerző korábban idézett meglátását kell ismét említenünk: „az ilyen tudást külföldi forrásokból szokás nálunk beszerezni”. (11.) Simon Zoltán Boldizsár 1276
