Századok – 2022
2022 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Zsoldos Attila: Az Aranybulla királya (Szöcs Tibor)
TÖRTÉNETI IRODALOM tak az 1222. és az 1231. évi Aranybullák, ezeket egy, a megújításhoz vezető eseményeket tárgyaló rész köti össze. Ezután olvashatunk az 1231 utáni négy évről, a király halálával záródóan. Önálló fejezetekből ismerhetjük meg II. András külpolitikáját és az 1235 utáni éveket is; ez utóbbi egyrészt IV. Béla uralkodásának kezdeti szakaszát taglalja, másrészt az Aranybulla további sorsát, illetve a magyar nemesi közjogban és gondolkodásban betöltött szerepét elemzi. Ez a munka - természetesen - nem tér el Zsoldos általános nézőpontjától, amely II. András politikájának jelentős átértékelése a hagyományos szemlélethez képest. A koncepció lényege, hogy András „új berendezkedése” nem egy gyengekezű király pazarlása, és még csak nem is elsősorban egy újfajta gazdasági rendszer megteremtése volt, hanem egy tudatos hatalmi-politikai lépés, amivel a bátyja, Imre pártján álló előkelők befolyását kívánta csökkenteni. A szerző elképzelése szerint András uralkodása elején olyannyira rászorult elhunyt bátyja politikai elitjére, hogy kénytelen volt sokukat hatalomban tartani. Az Imre-párti előkelők főként az egyes vármegyék és várispánságok élén álltak, ezért András tudatosan törekedett arra, hogy csökkentse az ispánok hatalmát. Amit a kutatás eddig ötletszerű intézkedésnek, pazarló politikának látott, az valójában az ispáni hatalom korlátozására irányuló tudatos lépések sorozata volt. Végső soron erre futott ki az adománypolitika, a gazdaság átalakítása, a szerviensi réteg előjogokkal való felruházása és tulajdonképpen az Aranybulla kiadása is. A szöveget Zsoldos a király politikai tervének összefoglalójaként értékeli; szerinte félreértés az a szemlélet, amely szerint ez korlátozná a király addigi politikáját. Az Aranybulla nem tartalmaz semmi olyat, ami ne lenne András számára könnyen vállalható, és a király az ellene fellépő párt lecsendesítése érdekében adta ki - sikertelenül. Mindez jelentősen átformálja azt a történetírói és köztudatban élő képet, amely II. Andrásról az elmúlt két évszázadban kialakult. Tény, hogy sokan eddig ott is átgondolatlanságot feltételeztek a királyi külpolitikában éppúgy, mint a gazdaságpolitikájában, ahol arról nem volt szó. Ezzel szemben Zsoldos Attila András királya tudatosan, egy adott politikai cél irányába súlyozza a lépéseit, néha hibát követ el, de azokat magabiztos kézzel korrigálja, és végül mindig kivezeti magát a bajból, látszólagos meghátrálásai is inkább taktikaiak, mintsem valódi visszavonulások. A szerző érezhetően megkedvelte az uralkodót, és érzésem szerint néhány ponton túlidealizálja őt. A legjobban ez talán éppen az Aranybulla kiadását tárgyaló fejezetben domborodik ki, ahol a politikai nyomásgyakorlás gyanúját is igyekszik elhessegetni. A szerző szerint ez egy, a király ellen fellépők lecsendesítésére megszövegezett, de a király elképzeléseit tükröző okmány. Az számomra nem egyértélmű az okfejtésben, hogy a taktikus politikusnak számító András miért remélte, hogy lecsillapítja az indulatokat egy olyan, a királyi politikát tükröző ígérethalmazzal, amelyben - Zsoldos szerint - nem jellemző vagy éppen nem is létező elemeket tilalmaz (várispánságok adományozása, vagy az egy évnél sűrűbb pénzújítás). A szerző néhol túl könnyen siklott át az oklevél egyes pontjainak magyarázatán is, amiket hagyományosan a király addigi mozgásterét szűkítő elemeknek tarthatunk, és egyéb kérdéseken is (például az uralkodói év olyan irányú megváltoztatása, ami az Imre-párti ellenzék szemléletét tükrözi). Az Aranybulla számomra inkább tűnik egy kompromisszumos javaslatnak, amelyben a király és ellenfelei elképzelései egyaránt helyet kaptak, és amely megmutatja, hogy András akkor meddig volt hajlandó hátrálni. A királyi politika átértékelése aprólékosan kidolgozott, és az új nézőponttal jórészt nehéz vitába szállni. Például Andrásnak a szentföldi hadjáratról hazatértében tető alá hozott házassági ötleteit szokás volt az ő hagyományos szertelenségével magyarázni. Zsoldos szerint azonban ezeket nem Magyarország szemszögéből kell nézni, hanem a Latin Császárság felől, és ezek logikus dinasztikus kapcsolatok voltak akkor, amikor egy pillanat erejéig elérhetőnek látszott András számára a császári trón megszerzése. (406.) A lehetőség gyors kútba esésével a házassági kapcsolatok is leértékelődtek András szemében, a király tehát teljesen racionálisan cselekedett e téren (is). Az ehhez hasonló észrevételek mellett az „új berendezkedés” átértékelése kapcsán akad néhány olyan pont is, amire nem találtam elégségesnek tűnő magyarázatot. Itt is csak 1263
