Századok – 2022
2022 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Neumann Tibor: Névhasználat és ragadványnevek a középkor végi királyi udvarban
NÉVHASZNÁLAT ÉS RAGADVÁNYNEVEK A KÖZÉPKOR VÉGI KIRÁLYI UDVARBAN emelkedő udvari nemes jóindulatát és támogatását.6 Az alábbi írás szempontjából azonban számomra az egyébként korántsem különleges „Bikli Jankó” névalak az érdekesebb: nagyon kevés ugyanis az olyan forrásunk, amelyből az udvartartás tagjainak az udvarban használt neveire következtethetünk, márpedig a német szövegben lejegyzett magyar név egyértelműen ilyen. Ezzel ellentétben a latin nyelvű, nagyrészt birtokjogi ügyekben kelt okleveleink ritkán jelenítik meg a beceneveket, a ragadványnevekkel pedig ezt leginkább csak akkor teszik, ha azok a hosszú használatot követően már a „hivatalos” — azaz az udvaron kívül, a mindennapokban is használt - név részévé is váltak. De egyáltalán miért érdekes ez a kérdéskör a történeti kutatás számára? 6 Bikli hunyadi ispánságára (1493-1504): C. Tóth Norbert — Horváth Richard — Neumann Tibor—Pálosfalvi Tamás — W. Kovács András-. Magyarország világi archontológiája 1458-1526. II. Megyék (Magyar Történelmi Emlékek, Adattárak). Bp. 2017. (a továbbiakban: Arch. II.) 405. - A továbbiakban a jegyzetek tehermentesítésére a következő módszert követem: ha a főszövegben tisztségviselőkre vagy zárójelek között tisztségviselési évekre utalok, az a két archontológiai kötet adataira hivatkozik. Csak az ettől való eltéréseket jegyzetelem. A másik kötet: C. Tóth Norbert— Horváth Richárd — Neumann Tibor — Pálosfalvi Tamás: Magyarország világi archontológiája 1458-1526. I. Főpapok és bárók (Magyar Történelmi Emlékek, Adattárak). Bp. 2016. (a továbbiakban: Arch. I.). 7 Összefoglalóan, a korábbi szakirodalommal együtt lásd Kubinyi András: A királyi udvar kormányzati szerepe Mohács előtt. In: Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián. 2001. Társadalomtudományok. Szerk. Vizi E. Szilveszter. Bp. 2005. 241-268. 8 Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Bp. 1990. 65-68. A késő középkorban a kormányzat központi intézménye az udvar volt: a királyság legfontosabb ügyeiről zömmel a király környezetében hoztak döntést, és az udvartartás tagjai — persze az alacsonyabb rangú kiszolgáló személyzetet (lovászok, szakácsok, ajtónállók, vadászok) most figyelmen kívül hagyva - nemcsak ezek meghozatalában, hanem végrehajtásában is komoly szerepet játszottak.7 Az összefoglalóan „palotásoknak” (latinul aulici) nevezett udvari nemesség (és papság) adta a királyi sereg vezér- és tiszti karát éppúgy, mint a királyi magánbirtokok és a központi „hivatalok” vezető tisztségviselőit vagy a királyt és országait képviselő diplomatákat, de közülük kerültek ki az uralkodók legközelebbi bizalmasai és munkatársai is.8 Az udvartartás tagjai tehát a korabeli politikai elit egyik legfontosabb részét képezték. Magától értetődő, hogy az udvar — bizonyos megkötésekkel - egy zárt közösséget alkotott, amelynek tagjai egymással a mindennapokban szoros kapcsolatban álltak, közösségi tudatukat pedig a közös megbízatások, a király utazásai, különösen a hadjáratok még erősebbé tehették. Egy-egy ilyen közösségben — gondoljunk analógiaként bármilyen modern kori kisközösségre, akár egy iskolai osztályra - mindig sajátos névadási formák alakulnak ki. Mint alább látni fogjuk, ezek egy része a késő középkori udvarban nem tekinthetők kifejezetten „udvari névadásnak”, csupán a korabeli társadalom 1168
