Századok – 2022
2022 / 6. szám - ARANYBULLA - UTÓÉLET VÁLTOZÓ MEGKÖZELÍTÉSEKKEL (17-20. SZÁZAD) - Tóth Gergely: Az Aranybulla recepciója a 18. századi politikai irodalomban, történetírásban és jogtudományban
KL ARANYBULLA 18. SZÁZADI RECEPCIÓJA Szintén elgondolkodtató a mű stílusa, érvelési módszere. Nem kétséges, hogy a Jus publicum Hungáriáé egy olyan felvilágosult, jó tollú magyar(országi) értelmiségi munkája, aki a bécsi udvar és különösen II. József elkötelezett híve volt. A mű ugyanis egy igen vehemens, Kollár szenvedélyes hangneméhez közelítő támadást tartalmaz a nemesi előjogok, így az Aranybulla és a Werbőczy-féle primae nonus ellen. Kollár nevezetes művétől - és Benczúr munkáitól! - az különbözteti meg, hogy a kifejezetten jó érvek és észrevételek mellett komolyan nem vehető, megalapozatlan vádaskodásokkal és inszinuációkkal is sűrűn találkozhat az olvasó: ezért is nevezte Ballagi Géza némileg túlozva „politikai szennyiratnak”.58 Megtudhatjuk például a kötetből - s azon belül is a minket érdeklő részből -, hogy II. András megmérgezte III. Lászlót, őt viszont az elégedetlen nemesek próbálták méreggel megölni a Szentföldön, s ettől való félelmében, az urak követelésére adta ki a nevezetes dekrétumát 1222-ben; majd amikor a boldog emlékezetű IV. Béla igyekezett apja ámokfutását visszacsinálni, a nemesek behívták ellene a tatárokat.59 (Ez a tudományosságtól távol álló pamflet-jelleg egyébként nagyon is illene Grossing karakteréhez!) Hiba volna azonban félretolni az egész művet, még akkor is, ha tendenciózus volta az első oldaltól kezdve jól érezhető. A Jus publicum és az arra adott reakciók ugyanis ismét vita tárgyává tették az Aranybullát, s ezzel annak több értelmezési problémájára is rávilágítottak. Grossing által 1786-ban kiadott kötethez. Elképzelhetőnek tartom ugyanakkor, hogy ez a megegyező című munka okozott zavart, és hozta gyanúba Benczúrt az 1786. évi lus publicumm^ kapcsolatban. 58 Ballagi Gézzz: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Bp. 1888. 77. A Grossing által kiadott műre lásd még uo. 77-80.; Soós István: Diplomatika és politika: Horvát István kiadatlan Werbőczykönyvének története. Levéltári Közlemények 59. (1988) 82-83. 59 Grossing, E R: Jus publicum i. m. 130-131., 134-135., 151-152. 60 Közlése: Odoricus Raynaldus: Annales ecclesiastici ab anno quo desinit Card. Caes. Baronius MCXCVIII. usque ad annum MDXXXIV. continuati... Tomus XIII. ab anno MCXCVIII. usque ad annum MCCLIV. Coloniae Agrippinae 1693. 389. 61 Az eredeti szövegben ut tenemur. Érszegi G.: Az aranybulla i. m. 14. (Fordítás uo. 20.) A vitairat szerzője háromféle módon igyekszik aláásni a törvényszöveg hitelét. Először is: gyakran hangoztatja, hogy erőszakkal csikarták ki az uralkodóból; másodszor: igen gyakran előveszi a Raynald-féle Annales EcclesiasticiOn közölt 1231-es dekrétum 60 szövegét - amelyet tévesen az Aranybulla „hiteles” szövegváltozatának tart —, és ennek alapján azt állítja, hogy az 1222-es dekrétumot több helyen meghamisították; harmadszor: számos esetben igyekszik kimutatni, hogy a nemesi előjogok nem vezethetők le az Aranybulla rendelkezéseiből, vagy máshogy fogalmazva: a dekrétum szavait utóbb félreértelmezték, eltorzították. Az első módszert fentebb már említettük: a kikényszerítés hipotézisére több kapaszkodót talál, így a dekrétum bevezetőjét, különösen az uti tenemur („ahogy tartozunk”) szavakat.61 Ami a meghamisítás vádját illeti, természetesen a két 1098
