Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Árpád von Klimó: Remembering Cold Days. The 1942 Massacre of Novi Sad, Hungarian Politics, & Society, 1942–1989 (Gellért Ádám)
TÖRTÉNETI IRODALOM Árpád von Klimó REMEMBERING COLD DAYS The 1942 Massacre of Novi Sad, Hungarian Politics, & Society, 1942-1989 University of Pittsburgh Press, Pittsburgh 2018. 268 oldal A washingtoni The Catholic University of America professzora, Árpád von Klimó elsőként írta meg az 1942. január 21-23-a közötti újvidéki tömeggyilkosság emlékezetének történetét. A címével ellentétben azonban a könyv ennél jóval többet ad, mert a szerző az eddigi szakirodalmi munkák segítségével rekonstruálja a - Cseres Tibor által elnevezett - „hideg napok” történetét is. A könyv első három fejezete a tömeggyilkosság, az 1943-1944-es magyar hadbírósági per, majd az 1945 utáni népbírósági eljárások történetét dolgozza fel (3-106.). Mindez a könyv több mint felét öleli fel, míg a fennmaradó részek a Rákosi-korszak, a Kádár-rendszer és a rendszerváltozás utáni időszak magyar — és szerb - emlékezetpolitikájára összpontosítanak (104-188). Klimó a bevezetőben leszögezi, hogy ha az 1942-es razzia még valahogy kapcsolható is lenne a holokauszthoz, akkor is érdemes a kettőt külön kezelni. Szerinte ugyanis az 1944-es deportálások nem állnak logikai kapcsolatban az 1942-es eseménysorral. A munka erőssége, hogy a szerző elméleti keretekben is elhelyezi az eseményeket. Raz Segal Kárpátaljára vonatkozó állításait felhasználva azt mondja, hogy a Trianon előtti Magyarország helyreállítása iránti vágy okozta a többszintű erőszakot a zsidó és nem zsidó lakossággal szemben. Az újvidéki esetet pedig - kölcsön véve Mark Mazower tézisét - a Balkánon is áthúzódó „népirtási zóna” részeként értelmezi, a várost - Omer Bartov és Eric Weitz után - tipikus határmenti városként {borderland town) ábrázolja, ahol a határok változásai erőszakot szülhetnek. A dél-bácskai területek 1941 -es visszafoglalását és a betelepített szerbek vissza-, illetve kitelepítését a második világháború alatti balkáni tömeges erőszak sorába illeszti. Klimó azonban még tovább megy és összeköti az 1942-es eseményeket az 1941-es nyári, Kárpátaljáról történt deportálásokkal. Megemlíti, hogy szemtanúk szerint egy olyan csendőrtiszt is részt vett a délvidéki razziában, aki „fontos szerepet játszott” a kárpátaljai eseményekben. A lábjegyzetből kiderül, hogy a később hírhedtté vált Zöldi Márton csendőr hadnagyra gondol, aki azonban nem vett részt az 1941-es deportálásokban; ő 1939 márciusában végeztetett ki öt férfit Tiszaborkút közelében. A Klimó által felállított párhuzam azonban részben és más okból mégis megfontolandó. Az 1941-es nyári dobrovoljác-kitelepítés alatt szerepet kaptak az egyes úgynevezett mozgó, gyűjtő és elosztó táborparancsnokságok, amelyek pár hónappal később fontos logisztikai funkciót töltöttek be a kárpátaljai deportálásokban. Klimó felvetése így mindenképp továbbgondolásra érdemes, mert rámutat arra az intézményi tanulási folyamatra, amelyet az egyes - észak-erdélyi, dél-bácskai és kárpátaljai - katonai közigazgatási hatóságok sajátítottak el és építettek be működési rendjükbe. Ilyen volt a „megbízhatatlan egyének” különböző szintű semlegesítése: internálása, kitelepítése, illetve az „etnikai tisztogatás”. Ugyanilyen fontos lenne annak a vizsgálata is, hogy milyen személyi kontinuitások figyelhetők meg parancsnoki szinten. Klimó arra is választ keres, hogy mi különböztette meg az újvidéki esetet a Lengyelországban, a Baltikumban, a Szovjetunióban vagy a megszállt Jugoszláviában és a Független Horvát Államban elkövetett tömeggyilkosságoktól. Példaként felhasználva az 1941. szeptemberi Babij Jár melletti tömeggyilkosságot, megállapítja, hogy az ukrán város zsidó lakosságának legyilkolása nem egyszeri eset volt, hanem egy tömeggyilkosság-sorozat egyik állomása, amelyet „ugyanazok a német csapatok követtek el”. Szerinte ezzel szemben a magyar kormány 1942 tavaszától nem alkalmazott további erőszakot a területen, „bár Újvidéket megelőzően és azt követően történt néhány razzia, amelynek során összesen 3400 szerbet, zsidót és másokat gyilkoltak meg”. Klimó gondolatmenete azonban nem teljesen logikus, mert Újvidék is egy tömeggyilkosság-sorozat része volt. A szerző szerint az is megkülönbözteti a magyar esetet, hogy az a sajtóban és a parlamentben is terítékre került, sőt 677 SZÁZADOK 155. (2021) 3. SZÁM
