Századok – 2021
2021 / 5. szám - MAGYAR LEGITIMIZMUS – HABSBURG SZEREPFELFOGÁS - Tóth Imre: IV. Károly visszatérései és az osztrák–magyar határkérdés ügye
TÓTH IMRE állomásozó hívei egyre nagyobb gyakorisággal konzultáltak egymással. Attól tartottak ugyanis, hogy nem sokáig tarthatják magukat, tétlenül várva, hogy uralkodójuk végre elszánja magát. A Velencéből hazaérkezett miniszterelnöknek egyik első dolga volt a miniszterelnökségre rendelni Sigray kormánybiztost, Ostenburg őrnagyot, Ranzenberger Viktor századost, valamint Prónay alezredest, hogy az olasz földön kötött megállapodás szerint a csapatkivonás részleteit megtárgyalja velük. A karlisták legfontosabb katonai bázisát adó Ostenburg-féle csendőrzászlóaljat pedig azonnali paranccsal Budapestre vezényelték. Ha nem lett volna számukra már önmagában az is elég fenyegető, hogy a kormány kihúzza a lábuk alól a szőnyeget, az a helyzet is előállhatott, hogy a csendőrzászlóalj távozását kihasználva a szabad királyválasztók kikergetik a legitimista szabadcsapatokat a határtérségből. A paramilitáris csoportok között mindenhol, így Nyugat-Magyarországon is gyakorta előfordult, hogy önállóan tevékenykedtek, nem engedelmeskedtek a parancsoknak és egymással is rivalizáltak. A személyes nézeteltérések mellett itt az ellenségeskedések egyik fő oka éppen a királykérdés volt. Az északi részeket ellenőrző, szabad király választó Héj j as Iván egységei október 14-15-én már rajtaütöttek a legitimista Friedrich István helyőrségein, és foglyokat is ejtettek. Október 17-én pedig Prónay mellé felzárkózva Sopronba érkeztek, hogy Ostenburg megüresedő helyét elfoglalják.25 25 Fogarassy László: IV. Károly második restaurációs kísérletének katonai története. A „budaörsi csata”. Hadtörténelmi Közlemények 18. (1971) 315-317. 26 Lásd például Hans Freytag bukaresti német követ jelentését. Bukarest, 1921. okt. 26. PAAAAbt. II. b. Pol. 11. Bd. 2. R 74189. Egyfelől tehát forrósodott a talaj Károly támogatóinak lába alatt, amiről minden bizonnyal az exkirály is értesült. Másfelől a velencei egyezmény valójában rést ütött a trianoni (és a saint-germaini) szerződésen, s ez elvileg más hasonló kísérletekre is bátorítóan hathatott, így Károly is felbátorodhatott, hogy a békékben foglalt határozatokkal szemben fellépjen.26 A Sopron és környéke sorsával foglalkozó velencei egyezmény ugyanis azt üzente, hogy az antant, ha a szükség úgy hozza, rugalmasan áll a saját maga által kreált békemű betű szerinti betartásához. Ezt az üzenetet pedig Károly és magyar támogatói is vették. Csakhogy a két probléma nemzetközi súlya nem volt azonos. A békeszerződések átírására részben a nyugat-magyarországi területek aránylag csekély, regionális jelentősége miatt volt lehetőség. Ugyanezt azonban a Habsburg-kérdésre egyáltalán nem lehetett elmondani. A territoriális ügyek várható rendeződésének fontosságát természetesen nem szabad túlértékelni, de az uralkodó előtt ezzel egy politikai és erkölcsi gát mindenképp leomlott. Károlynak ugyanis ezután elvileg nem kellett volna akut helyzetben cselekednie a határkérdéssel kapcsolatban a Várba való visszatérése után. Boroviczényi naplójában utólag arról tudósít, hogy a svájci kormány képviselőjével 949
