Századok – 2021
2021 / 5. szám - MAGYAR LEGITIMIZMUS – HABSBURG SZEREPFELFOGÁS - Tóth Imre: IV. Károly visszatérései és az osztrák–magyar határkérdés ügye
IV. KÁROLY VISSZATÉRÉSEI ÉS AZ OSZTRÁK-MAGYAR HATÁRKÉRDÉS ÜGYE elhaladását, a szemüvegeket viszont csak ez után, a faluból kiérve vették le.”2 A kocsis, Huhlfeld ekkor ismerte csak fel az idegent: aki maga Habsburg Károly volt. Estére a volt uralkodó Erdődy autóján, hamis spanyol útlevéllel a zsebében Szombathelyre érkezett, hogy még Eckartsauban felfüggesztett uralkodói jogaiba visszahelyezze önmagát.3 Ezzel egyszersmind új szál fonódott a hosszú hónapok óta zajló osztrák-magyar területi viták történetébe is. 2 HansH. PiffNon Pinkafő nach Pinkafeld. Ein lokalhistorischer Spaziergang. Pinkafeld 2013. 90-91. 3 IV. Károly 1918. október 11-én és 13-án eckartsaui kastélyából kiadott nyilatkozataiban bejelentette, hogy visszavonul az osztrák császári és a magyar királyi jogok gyakorlásától, pontosabban az államügyekben való részvételtől. Ezzel egyidejűleg elismerte a Magyarország jövőbeli államformájáról később megszülető döntést. A nyilatkozatot azonban a magyar kormány részéről sohasem jegyezték ellen, és nem iktatták törvénybe. Az osztrák nemzetgyűlés a diszkontinuitás elve alapján 1918. november 12-én kikiáltotta a köztársaságot, és megfosztotta Károlyt az uralkodói jogaitól. A magyar törvényhozás azonban a korábbi változtatások után 1920 januárjában helyreállította a monarchikus államformát. A dokumentumot lásd Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Polgári Kori Kormányhatósági Levéltárak. Államfői Hivatali Levéltár. Kormányzói Kabinetiroda. A Kormányzó félhivatalos iratai K 589-I-A-l. 4 Ormos Mária: Civitas Fidelissima. Népszavazás Sopronban 1921. Győr 1990. 20. A területi hovatartozás körüli vita 1918 végén lángolt föl annyira, hogy a kérdés 1919 májusában bekerült a párizsi tanácskozások napirendi pontjai közé is. Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolását az Osztrák Államtanács 1918. november 12-ei dekrétuma követelte hivatalosan. Nemzetközi szintéren elsőként Archibald Cary Coolidge, az amerikai békeküldöttségnek a bécsi helyzetet jól ismerő tagja hozakodott elő a problémával, hetekkel a kérdés Párizsban történt felbukkanását megelőzően, 1919 januárjában. Coolidge elsődlegesen a lakosság etnikai összetételére és a gazdaság által diktált igényekre alapozta az osztrák álláspontot lényegében támogató véleményét. Az angol kormány is tájékozódott a helyzetről, Thomas Cuninghame főmegbízott révén szerezve információkat Nyugat-Magyarországról.4 Az osztrák-magyar határtérség ügye azonban először hivatalosan a cseh—délszláv folyosó kapcsán merült fel a békekonferencián, 1919 februárjában, Tomás G. Masaryk és Edvard Benes előterjesztésére. Mivel azonban nem volt olyan nagyhatalom, amely a korridorra vonatkozó cseh igényeket támogatta volna, a kezdeményezés lekerült a napirendről, s ezzel megszakadtak az érintett térségről, illetve az osztrák—magyar határról szóló tárgyalások is. Május második hetében azonban Wilson amerikai elnök és Karl Renner osztrák kancellár is előhozakodott Német—Nyugat-Magyarország (Deutschwestungarn) kérdésével. Ettől kezdve arra próbáltak megoldást találni, hogy miként lehet a válságban vergődő Ausztria életfeltételein javítani, a destabilizáció következményeit ellensúlyozni. Csaknem minden osztrák politikai erő egyetértett abban, hogy Ausztria problémáira a hosszú távú megoldást a Németországgal való egyesülés jelenti. 1919. február 27. és március 3. között Otto Bauer osztrák és Brockdorff-Rantzau 940
