Századok – 2021
2021 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Révész Tamás: Nem akartak katonát látni? A magyar állam és hadserege 1918–1919-ben (Hatos Pál)
TÖRTÉNETI IRODALOM és a rendelkezésükre álló 133 nap alatt foglalkoztak is velük. Iránymutatásként szolgálhatott számukra Karl Radeks szocializmus fejlődése a tudománytól a valóságig című brosúrája, amelyet magyarul 1919. március 21. előtt a Kommunisták Magyarországi Pártja, utána az egyesült szociáldemokrata-kommunista párt adott közre. Ebben az olvasható, hogy „A szocialista forradalom csak akkor győzhet, ha az egész kontinens területére kiterjed” (Bp. 1919. 19.), vagyis e szerint a győzelemhez (legalább) egy földrésznyi terület szükséges. Kun Béla, külügyi népbiztos a Forradalmi Kormányzótanács március 27-ei ülésén arról beszélt, hogy „amire mi a forradalmat alapítottuk, az a nemzetközi forradalom volt és hogy nem rosszul számítottunk, azt két-három nap is eldönti. Itt van az ukrajnai és az osztrák dolog, és nyugodtak lehetünk, hogy Németország is követi a példánkat. Itt óriási gazdasági terület van máris; ez autochton el tudja magát látni.” (A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919. Szerk., bev. Imre Magda - Szűcs László. Bp. 1986. 103.) A diktatúra gazdasági életének vezetői pedig foglalkoztak a munkások anyagi ösztönzésének problémájával is (lásd erről például: Péteri György: A Magyar Tanácsköztársaság iparirányítási rendszere. Bp. 1979. 121-133.). Mindezekkel együtt Donáth Péter monográfiája érdekes, fontos munka, amely nemcsak a tanítóképzés történetének pontosabb megismerését segíti elő, hanem - éppen az intézmények és oktatóik nagy jelentősége miatt - az 1918-1920-as magyarországi átalakulások egész folyamatáét is, sőt, az egyes történelmi szereplők sorsának, tevékenységének ábrázolásával, rendszerezett áttekintésükkel önmagukon túlmutatóan, általánosabb érvénnyel azt is, hogy „politikai forgószelek” időszakaiban az egyének milyen, egymástól különböző döntéseket hozhatnak, cselekvési taktikákat, stratégiákat alkalmazhatnak. Vörös Boldizsár Révész Tamás NEM AKARTAK KATONÁT LÁTNI? A magyar állam és hadserege 1918-1919-ben MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp. 2019. 289 oldal Révész Tamás annak bemutatására vállalkozott a kötetben, hogy az első világháborús összeomlás után, az ország forradalmi úton hatalomra jutott, rövid életű rendszereinek vajon miért nem sikerült erős hadsereget szervezniük 1918—1919-ben. A kötet főcímeként is használt, Linder Béla hadügyminiszter 1918. november 2-án elmondott beszédéből szárnyra kapott hírhedt mondatot szinte mindenki ismeri, de a történeti valóság ezúttal is bonyolultabb, mint a róla szóló emlékezeti narratívák. Bár különböző elvi alapokon, de mind az őszirózsás forradalom egymást gyorsan váltó hadügyminiszterei, mind a Tanácsköztársaság szintén gyakran változó hadügyi irányítói szilárd fegyveres erőt igyekeztek szervezni a háborús és kivérzett országban. A monográfia főcímének végén tehát jogos a kérdőjel. Révész konklúziója pedig az, hogy igenis akartak katonát látni, ám ez a törekvés végül kudarcba fulladt. Hozzátehetjük, a forradalmi korszak egyik fontos tanulsága, hogy végül az a rendszer szilárdult meg - a Horthy Miklós nevével fémjelzetté -, amely minden militáns nacionalizmusa ellenére elfogadta a trianoni békeszerződést, annak rendelkezéseit az ország törvényei közé becikkelyezte, s vállalta a békeszerződésben előírt leszerelést és ezzel együtt azt is, hogy a magyar állam kicsi legyen, de egyáltalán lehessen. 897 SZÁZADOK 155. (2021) 4. SZÁM
