Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Klaus Lohrmann: Die Babenberger und ihre Nachbarn (Csermelyi József)
TÖRTÉNETI IRODALOM Klaus Lohrmann DIE BABENBERGER UND IHRE NACHBARN Böhlau, Wien-Köln-Weimar 2020. 367 oldal Az 1949-ben Bécsben született Klaus Lohrmann professzor elsősorban a középkori bécsi zsidóság kutatásával foglalkozik, 1988-2004-ig az Institut für jüdische Geschichte Österreichs alapító igazgatója volt, majd az Institut für Österreichische Geschichtsforschung és a bécsi egyetem munkatársa. 2019 év végén jelent meg a Babenbergekről és szomszédaikról szóló kötete, amelyet Nyugat-Magyarország középkori történetének kutatójaként nagy lelkesedéssel vettem kézbe. A szerző a bevezetőben jelzi, hogy szándéka nem egy újabb Babenberg-kori Ausztria-történet megírása volt. Eredetileg a Babenbergek uralta területek településtörténetével foglalkozott volna, kevésbé a határvidékre és a fejlődési folyamatokra összpontosítva. Idővel aztán a kutatás súlya átkerült a határmenti régiókra és azokra a kapcsolatokra, amelyeket Ausztria a szomszédaival ápolt. Kérdéses persze, hogy a szerző által alkalmazott „szomszédságtörténet” {Nachbar schaftsgeschichte) pontosan mennyiben kínál mást, adott esetben többet, mint egy - hasonló relációk mentén felépülő - diplomáciatörténeti munka, amely a pozitivisták hangyaszorgalmú adatgyűjtését a legmodernebb külkapcsolat-történeti módszerek felhasználásával próbálja meg elemezni. Már az első oldalakon olvasható, hogy Lohrmann a társadalom- és mentalitástörténet módszertani eszköztárát használva közelít, vagyis az elbeszélő forrásokban szereplő nostrati kifejezés mögött felfedezett egységtudat {Wir-Gefühl) jeleit keresi, amellyel például az Ausztria területén lakók megkülönböztették magukat a bajoroktól, akiktől idővel politikailag is elkülönültek, ahogyan az összes többi, más nyelvet beszélő szomszédaiktól is. Emellett ez a határvidék, a Keleti Örgrófság {Ostmark) volt az a csatorna, amelyen keresztül a Karoling- és a Szász-dinasztia császárai teljesíthették keresztény missziós kötelezettségüket, tudniillik hogy az igaz hitet kiterjesszék „a föld végső határáig”. A keresztény Nyugat keleti határai mellett élő népekkel ápolt jó viszony alapfeltétele az volt, hogy a pogány államalakulatok beilleszkedjenek a keresztény világrendbe, ám mint a szerző kifejti, kritikusan kell szemlélni azt, hogy mindez mennyire járt együtt a császároknak való hűbérjogi alárendeltséggel. Munkájában Lohrmann két kérdésre keresi a választ: 1. Mikortól fűzte össze a Babenbergek uralta tartományokat az egymáshoz tartozás tudata, és ennek fontossága mikor került a korábbi önazonosság-elemek (germán törzsi tudat, a birodalomhoz tartozás) elé? 2. Milyen csoportok hordozzák az említett egységtudatot, illetve kimutathatóak-e a magyaroknál, a cseheknél vagy a stájer és karintiai szomszédoknál hasonló folyamatok és csoportok? Az elemzés során a szerző rámutat arra, hogy ennek a szeparációs folyamatnak maga a Babenberg család is nagyon fontos eleme volt, mivel már all. század elején a birodalmi elit tagjai közé kerültek, II. Henriknek a bajor hercegségből a német királyi trónra való megválasztása után pedig szinte folyamatosan közvetlen kapcsolatban álltak a mindenkori német uralkodókkal, így nem szorultak rá a bajor hercegek közvetítő szerepére. Emellett a Babenberg család egyes tagjai - például all. század elején élt Adalbert őrgróf - katonai sikerei is növelték az akkor még Osztrák Orgrófságon belüli összetartozástudatot. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Babenberg tarto mányok nemessége - amelynek jelentős része frank vagy bajor származású volt, csupán idővel áttette tevékenysége súlypontját az őrgrófság területére — szintén részt vállalt a Babenbergek majdani regnumin^ kifejlődésében. Összehasonlításképpen a szerző a cseheknél és a magyaroknál is megvizsgálta, hogy voltak-e hasonló „öntudathordozó” csoportok. A csehek esetében a Prágai Kozmánál előforduló Boemi csoportra, akik a harcosok és az előkelők rétegét alkották, míg a magyarok esetében a Kézai 659 SZÁZADOK 155. (2021) 3. SZÁM
