Századok – 2021
2021 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kármán Gábor: Johann Heinrich Bisterfeld és az erdélyi külpolitika, 1638–1643
KÁRMÁN GÁBOR kézirattárak alapos tanulmányozása a jövőben még számos helyen finomíthatja az itteni eredményeket.6 6 Kármán Gábor: II. Gusztáv Adolf és Erdély fejedelmei. Századok 152. (2018) 717-769.; Uö: Erdélyi külpolitika a vesztfáliai béke után. Bp. 2011. 75-84. 7 Gabriel Gustafsson Oxenstierna levele Axel Oxenstiernának (Stockholm, 1637. szept. 30. [/okt. 10.]). Rikskansleren Axel Oxenstiernas skrifter och brefvexling. Senate afdelningen, III. bandet. Gabriel Gustafsson Oxenstiernas bref 1611-1640, Per Brahes bref 1633-1651. Red. av Per Sondén. Stockholm 1890. 425. A korszakban a Svéd Királyság még a juliánus naptárat használta, a cikkben a dátumokat az Erdélyben használatos gregorián naptár szerint közlöm. 8 ,,[...]drog han sá klook hádan som hÿt ”. Nils Nilsson levele Johan Salviushoz (Stockholm, 1637. dec. 22.[/1638. jan. 1.]). RA E 5262 Salvius samling vol. 10. Heinrich Meerbott diplomáciai útjai Gabriel Gustafsson Oxenstierna svéd országbíró (drots) és a tizenegyedik évében járó Krisztina királynő régenstanácsának tagja 1637. október 10-én értesítette bátyját, a nagyhatalmú kancellárt, hogy Stockholmba érkezett egy Heinrich Meerbott nevű ember, akit állítólag az erdélyi fejedelem küldött. Egyben jelezte, hogy mivel a követ nem sürgeti nagyon az audienciát, azzal megvárják, amíg Axel Oxenstierna is visszaér a fővárosba.7 A következő hetekben a svéd államtanács többször is tárgyalta Meerbott küldetésének ügyét, ám amikor az év utolsó napjaiban távozott a fővárosból, Nils Nilsson kancelláriai titkár szarkasztikus megjegyzése szerint „semmivel nem volt okosabb, mint amikor ideérkezett”.8 Ugyanis noha a svéd állam vezetői nagyon örültek I. Rákóczi György szövetségkötési ajánlatának, hivatalos választ mégsem adtak neki, mivel Meerbott nem tudott bemutatni olyan megbízólevelet, amely a régenskormány számára hitelt érdemlően igazolta volna, hogy a fejedelem felhatalmazta őt a tárgyalásra és esetleg egy szerződés megkötésére. Ennek hátterében olyan általános, az erdélyi diplomáciai kapcsolattartás számára igen nehezen kezelhető problémák álltak, amelyekkel a 17. század első felében a fejedelem által küldött követségeknek újra és újra meg kellett birkózniuk. Ráadásul ezekre tulajdonképpen nem létezett jó megoldás: titkos küldetéseikben hatalmas, ellenséges területeken kellett átutazniuk, időnként bekövetkező lebukásuk pedig komoly kárt okozott a fejedelemnek. Aligha segíthetett a nehéz helyzeten Meerbott vehemens természete és a diplomáciai érintkezés néhány korabeli európai szabálya terén megmutatkozó tájékozatlansága. A svéd államtanács egymást követő titkárainak beszámolóit olvasva nem lehet nem észrevenni, egy idő után milyen iróniával kezelték Meerbott hoszszas magyarázatait és időnként nehezen értelmezhető igénybejelentéseit a vele való bánásmódra vonatkozólag. Elsősorban azt, hogy a követ először azt mondta, nincs szüksége nyilvános és ünnepélyes audienciára, majd amikor az államtanács 467
