Századok – 2021
2021 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Babus Antal - Müller Gabriella - Seres Attila (szerk.): Magyar irodalom és szovjet irodalompolitika a hruscsovi korszakban. Orosz levéltári iratok, 1953-1964. I. kötet (1953-1957) (Scheibner Tamás)
TÖRTÉNETI IRODALOM kelhető feszültséget. Ehhez azonban nem állt rendelkezésre megfelelő vezető káder, Rákosi pedig nem tudott megfelelő instrukciókat adni. A Szovjetunió csak nyomásgyakorlásban tudott segíteni az MDP-nek. Amint másra lett volna szükség, vagyis a helyi kulturális közeg alapos ismeretére támaszkodva annak ügyes és óvatos befolyásolására, már nem bizonyult hasznos partnernek a magyar kommunisták számára. Ezt a hruscsovi vezetés is érzékelte. Egyrészt világosan látható Moszkva törekvése a helyi folyamatokat pontosabban követő és a helyi politikai viszonyokra rugalmasabban reagáló külügyi kultúrapparátus kialakítására, s igyekeztek saját korábbi hibás döntéseiket is felülvizsgálni. Figyelemre méltó ebből a szempontból, hogy utólag a szovjet külügy az események eszkalálódásában rendkívül nagy felelősséget tulajdonított a volt emigránsoknak, akik magukkal cipelve régi sérelmeiket megakadályozták, hogy Nagy Imrével szemben és Rákosi vagy Gerő körül egységes ellenpólus alakuljon ki. Másrészt, a szovjetek saját korlátozott kompetenciájukat felismerve a be nem avatkozás politikáját folytatták, például a Magyarországról érkező többszöri kérés ellenére sem mutattak közvetlenül irányt a magyar irodalmi folyamatok megítélésének kérdésében, és annak a szovjet írószövetségből érkező tiltakozásnak sem adtak helyet, amely kifogásolta, hogy az MDP KV Lukács György segítségére tart számot. Hiába szaporodtak a feljegyzések a forradalmat megelőző fél évben, a késve reagáló és megfelelő apparátussal sem rendelkező Szovjetunió nem tudta érdemben befolyásolni a magyarországi eseményeket. A kötetet Seres Attila terjedelmes tanulmánya vezeti be, mely jól összefoglalja azokat a lényegesebb következtetéseket, amelyek a hozzáfért irategyüttesekből levonhatók. Ugyanakkor a Rákosi-korszak irodalmi és kulturális életével foglalkozó szakirodalomból igen keveset merít, még a magyar nyelven megjelent monografikus feldolgozásokat sem veszi figyelembe — említhető például Kövér György Losonczy Gézáról vagy Vörös Boldizsár Illés Béláról szóló könyve, illetve olyan szerző is akad, aki a szocreál diskurzusát és az irodalmi mező átalakításának intézményes folyamatait elemezte. Feltehetően óvatosabban lehetne eljárni a szocreál és a sematizmus azonosításával, továbbá szembetűnőbbé tehette volna a szerző a politikai vetélkedés izgalmas és a közölt dokumentumokban is követhető nyelvi dimenzióját. Talán a szocreál hosszú távú hatásairól is lehetett volna együtt gondolkodni a többféle véleményt közösen mérlegelve. Ez azonban a forrásgyűjtemény értékéből semmit sem von le, mely jelentős hozzájárulás a korszak kutatásához és hozzásegít az ötvenes évekről kialakult kép finomításához. Scheibner Tamás 456
