Századok – 2021
2021 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ernst Bruckmüller: Österreichische Geschichte. Von der Urgeschichte bis zur Gegenwart (Fiziker Róbert)
TÖRTÉNETI IRODALOM ben boldoggá avatott Franz Jägerstätter említése, aki 1943-ban vallásos meggyőződése miatt megtagadta a fegyveres szolgálatot, és ezért lefejezték. Ezeket és hasonló, az osztrák olvasók által is észlelt hiányosságokat azonban méltatlan lenne firtatni. Az Előszóban a szerző az osztrák történelmet illető alapvető problémára utal: a munka „az Osztrák Köztársaság területének a története. Ez azonban mai formájában csak 1921-től és aztán 1945 óta létezik”. (9.) Az ’ Ostarrichi’, illetve a latin ’ Austria szó és a hozzá tartozó hatalmi terület évezredes históriájának felvázolása mellett ugyanakkor a szerző azt is tudatosítani kívánja, hogy az osztrák történelem „eminens módon mindig is »európai« volt” (9-11.), állandó összeköttetésben a kontinens történéseivel. A kötet megjelenése után adott egyik interjújában felettébb józanul vitatta, hogy „valamiféle teremtő eszme rejtőzne az osztrák történelem mögött. Ausztriának nincs nemzetek feletti küldetése, sem a közép-európai, sem a német nyelvű térségben. Egy maradék [utal Georges Clemenceau bizonyíthatóan el sem hangzott mondására], amelynek leginkább a fővárosa, Bécs ad jelentőséget”. A jelentős szakirodalmi bázisból említést érdemel, hogy a szerző kiemelt figyelmet fordított az új, többek között a 2018-as kettős emlékévben (1918, 1938) publikált kutatási eredmények bemutatására. Emellett Bruckmüller aktualitásokra is utal, például „az ipar Créme de la Créme”-jeként (441.) azonosított Ferdinand Bloch-Bauer, illetve a Klimt vásznán megörökített Adele Bloch-Bauer kapcsán az Osztrák Köztársaság kontra Altmann-ügyre és annak megfilmesítésére 2015-ben. A részletes (a beazonosítást megkönnyítendő a „foglalkozást” is megadó, például „Zrínyi Péter, magyar összeesküvő”, 682.), személy- és zárójelben a mai nevet és állami hovatartozást is rögzítő helységnévmutató is megkönnyíti az érdeklődők tájékozódását (bár Belgrádnál még Hunyadi esetében sem jelenik meg a Nándorfehérvár elnevezés). Bruckmüller azt írja, „amennyiben az összes lektorálás és korrektúra után is maradtak még hibák, azért ő egyedül a felelős” (12.). Nos, jelzem, maradtak, ezek közül leginkább az vitatható, hogy az idézetek forrását legtöbbször csupán a szerző zárójelben történő feltüntetésével, olykor a kötet és az oldalszám jelzésével, de semmiképpen sem egységesen adja meg. Véleményem szerint történelmietlen az 1921 előtt önálló egységként sosem létezett Burgenland „viszszavetítése” a korábbi évszázadokba (149.). Inkább lektori feladat lett volna a döntés a „Gabriel Bethlen” és a „Bethlen Gabor ” (173. és 183.) névalak között, 1807 helyett a helyes évszám rögzítése a Magyar Nemzeti Múzeum alapításánál (341.), valamint a Zrínyi Ilona német és horvát nevének keveréséből született Helena Zrinska (184.) javítása. A különböző történeti helyszínek nevének nem mindig konzekvens használata is könnyen orvosolható lett volna. A monográfia magyar vonatkozásaival kapcsolatban azt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy Várady László, Pálfíy Géza, Hanák Péter és Somogyi Éva, illetve Deák István, John Komlos és Paul Lendvai mellett az irodalomjegyzék feltünteti a magyar történész körökben vitatható állításairól ismert Bakay Kornél régészprofesszor egyik munkáját is. Szándékai szerint ugyan a szerző gondosan el kívánja kerülni a leegyszerűsítő történelemképeket, mégis - bár meggyőződésem szerint semmiféle koherens magyarságkép nem várható el sem egy ilyen, sem más átfogó történeti vállalkozástól - az a recenzens érzése, hogy a Sisiért szinte szentként rajongó, „büszke, szilaj és a valóságtól egy kissé mindig elrugaszkodott” {Gerhard Baumgartner: Távoli rokonok. Regio 11. [2000] 2. sz. 57.) magyaroknak a hazánk történelméről folytatott osztrák szakmai és laikus diskurzusban meggyökeresedett képétől ő sem tudta függetleníteni magát. De talán nincs is erre szükség. Bruckmüller gyakran él az oral history eszközeivel és személyes élményeiről is beszámol, például a melki apátsági gimnáziumban 1956-ban átmenetileg elszállásolt és „megcsodált magyar legényekről” is tudósít, akik közül sokan „úgy füstöltek, mint a gyárkémény” (584.). A recenzens bővebb kutatási területét felölelő utóbbi másfél évszázad történéseivel kapcsolatban érdemes kiemelni a korszakkal, illetve a Habsburg Birodalommal foglalkozó fejezetek 446
