Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Tringli István: A királyi birtok védelme az Anjou-korban
TRINGLI ISTVÁN A középkori birtokosok nem hagyták, hogy bármi hasonló is megtörténjék, ha valaki mégis megpróbálkozott vele, máris erőszakhoz folyamodtak: elkergették a favágókat, lefoglalták fejszéiket, szekereiket, az új malmot pedig egyszerűen lerombolták. A honor birtokosnak, ha birtokos akart maradni, éppúgy meg kellett ezt tennie, mint a szomszéd nemesnek, aki ősei jogán évszázadok óta nemzetsége jószágának mondhatta földjét. A királyi birtok sérthetetlensége azonban megváltoztatta a jószágkormányzónak az erőszakos birtokvédelemért viselt felelősségét. Ha saját birtokai miatt ragadott fegyvert, vagy segítségére sietett egy másik nemesnek egy erőszakos birtokvédelmi, azaz hatalmaskodási akcióban, akkor kúriai - Erdélyben, Szlavóniában, a macsói bánsághoz tartozó területeken vajdai, báni — per várt rá. Ha rábizonyult bűnössége, akkor csak egyetlen büntetést szabhattak ki rá, a fő- és jószágvesztést. Ha azonban a királyi birtok védelmében tette meg ezt, akkor nem indult ellene per, és csupán arra kötelezték, hogy mielőbb lépjen egyezségre a panaszossal. A hatalmaskodás a törvénytelenül erőszakot alkalmazó személy felelősségén nyugodott, de a felelősségrevonás mikéntje attól a birtoktól függött, ahonnan a hatalmaskodás kiindult. A magánföldesúri és a királyi birtok között pedig e tekintetben nagy különbség volt. A honor birtokos a honor birtokról kiinduló hatalmaskodásért perelhetetlen volt ugyan, de tettének felelőssége alól nem volt mentes. Az ügy elintézése - modern szóval élve — nemperes eljárással történt. Perbe nem vonhatósága nem csak a gyakorlatban figyelhető meg, azt egy általános jogelv is megfogalmazta: „Ha valaki nem saját, hanem a mi királyi honoruvk címén tart egy birtokot, akkor emiatt a birtok miatt senkinek a keresetére sem ítélhet felette országunk egyetlen bírája sem.”47 Kétségtelenül egy jogi normával állunk szemben, még akkor is, ha a későbbi jogkönyvek mit sem tudtak erről a szokásról. Amikor Verbőci összeállította Hármaskönyvit, majd amikor egy bizottság a Négyeskönyvet, a régi honor rendszer már a múlté volt. Nemcsak a honor birtokok osztogatása szűnt meg, hanem a velük kapcsolatos szokások is átalakultak, majd eltűntek. A honor rendszerrel együtt feledésbe merült a honor birtokos felelősségre vonását szabályozó szokás is. Nem csoda, hogy egyik jogkönyv sem tudott a honor birtokok ügyeinek régi elintézési módjáról. A szokás nem tűnt fel a 18. században meginduló magyar kritikai történetírás művelőinek sem, így aztán egy olyan eljárás leírása következik, amely mindeddig ismeretlen volt. Egykoron a családi levéltárakban nagyon sok olyan oklevél lehetett, amely erről a peren kívüli eljárásról szólt, hiszen az Anjou-korban 47 „unde cum ipse magister Albertus prenominatam possessionem non ut suam propriam, sed sub nomine honoris nostri regii conservare dinoscatur, eoque eundem ratione ipsisus possessionis per nullam judicem et justitiarium regni nostri contra quem cum que iudicari permittere volumus” CDH IX/6. 21-22.; AOkl. XXXI. 184. sz. 1221
