Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Csákó Judit: Zára 1345–1346. évi velencei ostroma a narratív kútfők tükrében
CSÁKÓ JUDIT kelt levelének76 - amely azonnali segítségnyújtást ígért Zára polgárai számára - tartalmát megismerve zajos ünneplésben törtek ki.77 Az események azonban nem alakulhattak a várakozásaiknak megfelelően. A Névtelen nyomán tudjuk, hogy Zára szeptember elején Lajos öccséhez, András calabriai herceghez is küldöttet menesztett Aversába. A magyar uralkodónak a tizennyolcadik életévét még be sem töltött fiatalabb fivére azonban éppen az azt követő éjszakán lett gyilkosság áldozata, hogy fogadta és a támogatásáról biztosította a dalmáciai delegáltat.78 A tragikus esemény óhatatlanul hatással volt Zára sorsára: a király egyelőre letett szándékáról, hogy személyesen vezessen hadat az Adriai-tenger partjára. Ahogyan a krónika jellemzi a hangulatot: „Akinek [tudniillik Andrásnak - Cs. JJ a haláláról értesülve a záraiak az igen nagy fájdalomtól sújtva sóhajtozni kezdtek, és Zára számos nemese a keserűségtől átitatva félretette jókedvében csináltatott öltözékét, és nagy bánatában gyászruhát öltött, amelyet azután, amíg hat hónap hossza el nem telt, fel nem cserélt. A mondott záraiak ugyanis a királyba vetett erős hitüket és reményüket megőrizték, és ha ilyen esemény nem következett volna be, hazájuk szabadságát már bizonyosan megtapasztalhatták volna.”79 A Névtelen szavai is jelzik, hogy bár Lajost lefoglalta a gyász - majd pedig a bosszú és a nápolyi trón megszerzésének a gondolata —, Zára korántsem feledte az uralkodó azon ígéretét, hogy személyesen siet a város felmentésére.80 A király iránti töretlen bizalom legszembetűnőbb megnyilvánulása, hogy a város védő szentjének november 25-ei ünnepén Miklós (Nicolaus de Matapharis) érsek, aki a Szent Chrysogonus-templomban a szentmisét celebrálta, az ott egybegyűlteknek felmutatta azt a zászlót, amelyet Lajos a városnak hűsége jeléül megküldött. A lobogót a szertartást követően Zára piacterén egy csaknem tizenegy láb magas póznára vonták fel.81 76 Uo. 153., 155. (I. 11). 77 Uo. 155. (I, 11). 78 Obsidio ladrensis 157. (I, 12). Lásd továbbá Kropf Lajos: Az aversai gyilkosság. Erdélyi Múzeum 13. (1896) 97-111., 163-177., 211-228., 258-273.; Miskolczy István: András herceg tragédiája és a nápolyi udvar. Századok 62. (1928) 766-800., 869-887. 79 „De cuius morte ladertini nimio dolore compuncti ingemiscere ceperunt et quamplures nobiles de ladra amaritudinis tactu togas hilaritate confectas exuunt lugubriaque vestimenta in multo assumunt mçrore et ea veraciter non mutarunt, donec spatium sex mensium circulariter non defluxit, ex eo, quod dicti ladertini grandem spem et fiduciam in ipso rege retinebant et, nisi talis euentus contigisset, iam ladertini liberationem sue patriç infalibiliter percepissent”. Obsidio ladrensis 159. (I, 13). 80 Uo. 169. (I, 17). 81 Uo. 171. (I, 18). Aligha kell mindezek után meglepőnek tartanunk, hogy az uralkodó azon levelei, amelyekben arról biztosította az ostromlottakat, hogy több hónapnyi késlekedést követően 1346 tavaszán valóban megindul a Délvidékre, új reményekkel töltötték el a város lakóit. A Névtelen, aki a király fegyveres segítséget ígérő üzeneteit sorra beemeli krónikájába - ily módon is jelezve, hogy a záraiak kiemelkedő 1153
