Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Prepuk Anikó: Miért nem nyert képviseletet az izraelita felekezet a dualizmus kori főrendiházban
PREPUK ANIKÓ 943 zsidó házassági jogot szabályozta.35 A felekezeti jogkör tovább bővült 1867 után, a kongresszusi és az ortodox szabályzatok miniszteri elismerésével. Ezekkel a rendelkezésekkel az izraelita felekezet elindult a ranglétrán felfelé, aminek eredményeképpen 1871-től az „elismert vallás” terminust alkalmazták rá. Ezáltal a bevett és tűrt vallások között létrejött egy harmadik, átmeneti kategória, amelynek közvetlen jogi biztosítékául a kultuszminiszter rendelete szolgált, közvetett biztosítékot pedig azok a törvények jelentettek, amelyek „az állam által elismert vallásokról” is rendelkeztek: a bűntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. tc. 191–192. §. és az 1879. évi XL. tc. 51. §. az elismert vallásokat és lelkészeit törvényes védelemben részesítette, a véderőről szóló 1889. évi VI. tc. 31. §. az elismert egyházak és vallásfelekezetek papjelöltjeinek és papnövendékeinek nyújtott kedvezményt. 36 Az elismert státusz az izraelita felekezetet a megtűrt helyzethez képest több joggal, a bevett vallások jogállásához képest viszont kevesebb jogosítvánnyal ruházta fel, s ez a polgári életben számos hátránnyal járt. Az egyenlőtlenségek a bevett felekezetek híveivel szembeni viszonosság hiányából fakadtak, s az áttérések és a házasodás rendezetlenségét eredményezték. A parlament 1868-ban törvényt alkotott a bevett felekezetek viszonosságáról,37 azaz biztosította az egymás közötti áttérés és a vegyes házasodás lehetőségét, ebből azonban kizárta a tűrt és az elismert felekezetek híveit. Mindez a zsidók számára az áttérés vonatkozásában elsősorban a keresztény vallásokból az izraelitába való felvétel tilalmát jelentette, míg annak fordítottja, az izraeliták áttérése keresztény hitre a gyakorlatban megengedő törvény hiányában sem volt ritka jelenség. Az áttérési hajlamot ugyanis megnövelte a vegyes házasság tilalma, amelynek következtében az egyik fél áttérése a vegyes kapcsolatot folytatók számára a törvénytelen helyzet elkerülésének egyik lehetséges módjaként kínálkozott. Mások külföldön kötöttek házasságot, e házasságokat és az abból született utódokat azonban a hazai törvények nem ismerték el. A viszonosság hiányából eredő társadalmi feszültségeket a politikai élet vezető csoportjai is érzékelték, ezért 1881-ben Tisza Kálmán kormánya a zsidók és keresztények között, valamint a külföldön kötött házasságok törvényesítésére a polgári forma bevezetését javasolta.38 A törvényjavaslat sorsát nagyban befolyásolta az a tény, hogy 35 1840: XXIX. tc. A zsidókról. In: Magyar Törvénytár 1836–1868. évi törvénycikkek i. m. 175– 176.; A zsidó házassági jogról lásd Hajnóczi R. J.: A magyar zsidók közjoga i. m. 120–127. 36 1878: V. tc. A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. In: Magyar Törvénytár 1877–1878. évi törvénycikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp. 1896. 101–173.; 1879: XL. tc. A magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról. In: Magyar Törvénytár 1879–1880. évi törvénycikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp. 1896. 190–215.; 1889: VI. tc. A véderőről. In: Magyar Törvénytár 1889–1891. évi törvénycikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp. 1897. 7–35. 37 1868: LIII. tc. A törvényesen bevett felekezetek viszonosságáról. In: Magyar Törvénytár 1836– 1868. évi törvénycikkek i. m. 506–508. 38 Zeller Á.: A magyar egyházpolitika i. m. II. 904–959.; Salacz Gábor: Egyház és állam Magyarorszá gon a dualizmus korában, 1867–1918. München 1974. 72–74.
