Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Dévényi Anna: A középfokú oktatás társadalompolitikai vetületei a Horthy-korszakban
DÉVÉNYI ANNA 95 László érvét, mely szerint „a kommunistaságot megállapítani igen nehéz.”62 Tegyük hozzá, 10, illetve 14 éves gyermekek esetében különösképp. Amit viszont meg lehet állapítani, már a gyermekekről is, az vallási hovatartozásuk. Jól érzékelhető e vita anyagából, hogy a művelt – többnyire professzorokból álló – tanácstagok tartották magukat a kor konvencióihoz és ezt nyíltan nem mondták ki. A zsidózás a hivatalos nyelvben, a dualizmus-kori hagyományt megőrizve, a 30-as évekig még tabunak számított – lásd numerus clausus.63 A „felforgató”, „gyökértelen”, „forradalmár”, „bolsevista”, „nemzeti szempontból megbízhatatlan” stb. frazémák lényegében a „zsidó” körülírására szolgáltak. 64 E leplezett nyelvbe illeszkedett az értelmiségi munkanélküliség (szellemi proletáriátus) fogalma is.65 Ez, ahogy a bolsevista, felforgató stb. kifejezések is, valós politikai–társadalmi problémák leegyszerűsítő, bűnbak-képző attribútumává vált, és gyakran felderíthetetlen, hogy használója a létező problémákra vagy az (ezeknek nyilván részét képező) „zsidókérdésre” utal-e. Az értelmiségi munkanélküliséggel kapcsolatos veszélyérzet az első világháború után Európa-szerte tematizálódott, a kérdéssel a Népszövetség és más nemzetközi szervezetek is foglalkoztak, javaslatokat fogalmaztak meg például az értelmiségi képzés korlátozására vonatkozóan. A Tanácsköztársaságot követő, politikai alapú köztisztviselői „tisztogatások” nem enyhítették érdemben a feszült helyzetet, és az újabb állami elbocsátásoknál már tisztán szociális szempontokat alkalmaztak (nem családfenntartó, más jövedelme, több állása is van, stb.). A túltelítődött állami hivatalnoki pályákról a figyelem a magánszférára terelődött, ami maga után vonta az „őrségváltás” gondolatát. 66 Az OKT-vitaanyag tanúsága szerint a tanügyi tanácsadó testület hivatva érezte magát arra, hogy nemzetvédelmi, szociálpolitikai és külpolitikai kérdésekkel foglalkozzon, sőt, a pedagógiai–szakmai szempontokat egyértelműen ezeknek rendelte alá. A bizottsági többség álláspontja szereptévesztésnek tűnhet. Valójában inkább a korszak közoktatás-politikáról való gondolkodásának lényegét tükrözi: 62 OKT Állandó Bizottság 1922. június 13-ai ülésének jegyzőkönyve. OKT jegyzőkönyvek 1919– 1922. OPKM K 63 Lásd Tóth Z.: A magyar középosztály i. m. 67–68. – Erre utal Weis István 1930-ban tett alábbi megállapítása is: „a trianoni Magyarországban tagadhatatlanul van jó adag antiszemitizmus, ha az a tüntetések és egyéni akciók korszakából a meggyőződések korszakává érett is, és kormányzati intézkedésekben, különösen pedig a közgazdasági élet mezején egyáltalában nem érvényesül.” Lásd Weis István: A mai magyar társadalom. Bp. 1930. 116. 64 A politikai és a faji kategóriák ilyetén összemosásáról lásd Kovács M.: Törvénytől sújtva i. m. 43. 65 Lásd Nagy Péter Tibor: A Numerus Clausus – hetvenöt év után. Világosság 36. (1995) 2. sz. 74. 66 Szabolcs Ottó: A magyar értelmiség két világháború közötti munkanélküliségének történetéhez. In: Visza a történelemhez. Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára. Bp. 1996. 341–349. A kérdésről továbbá lásd A szellemi munkások összeírása 1928. Magyar kir. Központi Statisztikai Hivatal. Bp. 1930.
