Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Konrád Miklós: Asszimilációs elvárások és zsidó válaszok az emancipációig
ASSZIMILÁCIÓS ELVÁRÁSOK ÉS ZSIDÓ VÁLASZOK AZ EMANCIPÁCIÓIG 908 zsidók erkölcsi romlottságát ő sem vonta kétségbe, ám mivel ennek kizárólagos okát a szabadságtól való megfosztottságukban állapította meg, gyógyírként sem látott más megoldást, mint azonnali emancipációjukat. 15 Gyakoriság tekintetében a zsidók nyelvi magyarosodásának a szorgalmazása némileg elmaradt az erkölcsi javulás követelésétől, ám a pozitív – vagyis nem egy vélt fogyatékosságtól való megszabadulásra, hanem valamely új vonás felvételére vonatkozó – elvárások között egyértelműen mindennél nagyobb súllyal bírt. Az ország népességének az 1840-es évek elején csupán mintegy 43%-át kitevő magyar lakosság közt elszórtan élő zsidókkal szemben a magyarosodás követelménye annál erőteljesebben fogalmazódott meg, mivel jóval nagyobb sikerrel kecsegtetett, mint az egy tömbben élő és a magyarokhoz képest némi fáziskéséssel, ám úgyszintén a nemzetté válás útját járó horvátok, románok vagy szlovákok esetében.16 Amikor a Pest megyei közgyűlés 1839. június 10-én megszövegezett követi utasításában késznek mondta magát arra, hogy „a magyar polgárokat illető jogokban” részesítse a zsidókat, méghozzá „ingyen”, vagyis vallásuk reformjának követelése nélkül, ellenszolgáltatásként csupán azt kérte, hogy a zsidók vessék alá magukat azoknak az intézkedéseknek, „melyek a más vallású idegen ajkúak magyarosítására nézve eddig fennállanak, s ez után tétetni fognak”.17 Bloch Móric A zsidókról című, 1840 nyarán megjelent röpiratának előszavában a költő és drámaíró Vajda Péter ennél jóval érthetőbben és egyértelműbben fogalmazott: „Ne legyetek hanyagok a magyarosodásban, ez az egy van, mit sürgetve kér tőletek új hazátok.”18 Vajda volt továbbá az első, aki a nyelvi akkulturáción túlmenően érzelmi magyarosodást is elvárt, nevezetesen, hogy a zsidók helyezzék magukat „a nemzeti érzelmek közepébe”, illetve legyenek „szívvel lélekkel a nemzet tagjai”.19 1840. decemberi cikkében Horvát István az erkölcsi regeneráció mellett úgyszintén feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy a zsidók „nemzeti nyelvünkhez színmutatás nélküli szeretettel vonzódjanak”. Emellett Vajdához hasonlóan ő is azt kívánta, hogy a zsidók ne csak „szájjal”, de „szívvel” is váljanak magyarokká. 20 15 Eötvös József: A zsidók emancipációja. Bp. 1981. 18–30. A tanulmány eredetileg a Budapesti Szemle második és egyben utolsó, 1840-es évszámot viselő, de már 1841 februárjában megjelent kötetében látott napvilágot. A kérdésről bővebben lásd Konrád Miklós: Eötvös József és a zsidók. Történelmi Szemle 56. (2014) 495–509. 16 A százalékszám Magyarországnak Erdéllyel együtt, de Horvátország és a Határőrvidék nélkül vett részére értendő. Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán: A rendi társadalom utolsó évtizedei. In: Magyarország története a 19. században. Szerk. Gergely András. Bp. 2003. 81.; Varga János: Helyét kereső Magyaror szág. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején. Bp. 1982. 43–44., 70. 17 Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig. (Az Izr. Magyar Irodalmi Társulat Kiadványai 14.) Bp. 1901. 429. 18 Vajda Péter: Előszó. In: Bloch Móritz: A zsidókról. Pest 1840. XIX. 19 Uo. XVIII. 20 Z. [Horvát I.]: Mózes öt könyve i. m. 83.
