Századok – 2020
2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)
LIPPAY GYÖRGY A RÓMAI REZIDENCIA KONGREGÁCIÓ ELŐTT (1638–1642) 818 Ha kevésbé távlatosan gondolkodunk, és az esetet a korabeli európai viszonyok közé illesztve a Habsburg–Barberini relációk koordinátáira helyezve próbáljuk értelmezni és értékelni, jóval árnyaltabb képet kapunk. A bécsi és a római udvar kapcsolatai tulajdonképpen Pázmány 1632. évi követjárásától kezdve mind meredekebb lejtőre kerültek. A spanyolokéhoz hasonló,147 egyre gyakoribb, egy házi természetű jogvitákon túl az 1635-től hivatalos hadviselő fél Franciaország melletti, semlegességbe burkolt szentszéki elköteleződés és Itália szabadságának erősödő eszméje,148 az állandósuló diplomáciai konfliktusok amiatt, hogy a csá szár egyre halogatta a pápai világi nepos, Taddeo Barberini elismerését Róma prefektusaként,149 vagy a prágai Carolina egyetem problémája 150 stb. képezték a fő törésvonalakat. 1638-ban Johann Anton von Eggenberg túlságosan fényesre és fenyegetőre sikerült rendkívüli követsége alkalmával a feszültség elemi erővel tört elő a diplomáciai formaságok udvarias felszíne alól. Eggenberg a hagyományos középkori legatio oebedientiae folytatásaként az új császár, III. Ferdinánd „alázatát” jött kimutatni az egyházfő iránt, és mint a korszakban minden Habsburg követ, politikája megváltoztatására és számottevő segély adására igyekezett rávenni VIII. Orbánt. A mind a pápai tekintélyt, mind az Egyházi Állam szuverenitását sértő, nagyszámú fegyveressel és elképesztő pompával kísért követséget zajos botrányba torkolló makacs protokollviták kísérték, és tökéletes eredménytelenséggel zárult.151 Ilyen előzmények után Lippay esete szinte kapóra jött Rómának, hogy egy számára tulajdonképpen politikai szempontból teljességgel súlytalan ügyben mindenben kedvére tegyen a diplomáciai eszközök széles arzenálját felvonultató és a kérdésből presztízsügyet csináló bécsi udvarnak. E megközelítésben az egri püspöknek adott felmentés a pápai gesztuspolitizálás eszközének tekinthető, ami egyben magyarázatát is adja annak, hogy miért változott meg oly hirtelen és radikálisan 1638–1639 fordulóján – épp az Eggenberg-féle követség 147 Ezek ismertetése: Quintín Aldea: Iglesia y estado en la España del siglo XVII. (Ideario político-ecclesi astico) Santander 1961. 11–54., 112–206. Vö. Tusor P.: A barokk pápaság i. m. 228–230. – Külön összehasonlító elemzést érdemelne a spanyol és a magyar királyi címzetes püspöki kinevezések problematikája. 148 Silvano Giordano: Urbano VIII, la Casa d’Austria e la libertà d’Italia. In: Papato e Impero i. m. 63–82. 149 Az Urbino 1631-es bekebelezésével a Della Roveréktől örökölt és azon nyomban a pápa világi neposának, Taddeo Barberininek adományozott címmel kapcsolatos problémák legújabb feldolgozása: Rotraud Becker: Das Präzedenzrecht des Praefectus Urbis. Ein Konfliktthema der Zeit Kaiser Ferdinands II. Quellen und Forschungen aus italienischen Archiven und Bibliotheken 97. (2017) 175–236.; Ulrich Köchli: Urban VIII. und die Barberini. (Päpste und Papsttum 46.) Stuttgart 2017. 137–140., 293–304. 150 Katrin Keller: Il pontificato di Urbano VIII visto da Praga. L’attività del cardinale Ernst Adalbert von Harrach. In: Papato e Impero i. m. 83–104., 93–103. 151 Becker, R.: Das Präzedenzrecht des Praefectus Urbis i. m. 203., 214–215. (a követség egyik fő konfliktusát épp a prefektúra kérdése okozta), valamint a részletes eseménytörténetet lásd Die Diarien und Tagzettel i. m. II. 218., 249., 335., 343., 346., 348., 354., 365., 371., 374.
