Századok – 2020
2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)
TUSOR PÉTER 797 nak is ezt tanácsolták. Lippay ugyanakkor maga is tulajdonképpen ilyen szerepet töltött be az ország főkancellárja, az esztergomi érsek helyettesítőjeként.69 Erről Rómában is tudhattak, hiszen a július 9-ei dekrétum kifejezetten „alkancellárnak” említi, vélhetően leginkább Baglioni jelentéseinek szóhasználata nyomán. 70 Arról a megoldásról, hogy maga a kancellár nem püspöki rangú prelátus legyen, sehol nem esik szó. Akár a presztízs, akár a befolyás ezt kizárni látszott, ráadásul az első adandó üresedéskor saját magát neveztette volna ki megyés püspökké – feltételezzük nem minden alap nélkül. Mindazonáltal nemcsak a birodalmi példákra történő hivatkozás, hanem az állandó, nem püspöki rangú sub stitutus állításának későbbi mellőzése a későbbiek során – a prímás helyettesének ilyen újabb helyettesét erőltetni értelmetlen lett volna – komolyabb kongregációs szakértői háttér meglétére enged következtetni. Magukról a tagokról, alapos műveltségük ellenére, ilyen tájékozottságot nem igazán valószínűsíthetünk. Ők személy szerint a Barberini-éra legmegbízhatóbb tisztviselői voltak. A prefektus római provikáriusként a pápa bátyja, az idősebb Antonio Barberini bíboros, a titulusa után cardinale di S. Onofriónak nevezett kapucinus szerzetes, főpenitenciárius (1633–1646) volt. Az üléseket az ő palotájában tartották, és rendszeresen a következő tagok látogatták: Egidio Orsini de Vivariis apostoli datárius (1627–1644), Marco Aurelio Maraldi, az 1644-es konklávén nem bíborosként is szavazatokat kapó brévetitkár (1627–1651),71 Francesco Paolucci, aki a Zsinati Kongregáció titkáraként (1626–1657) itt ugyanezt a feladatot látta el, valamint Cesare Fachinetti, mindkét Signatura referendáriusa és a Rítus Kongregáció titkára (1635–1638). 72 1/1 und 1/2: Hof und Dynastie, Kaiser und Reich, Zentralverwaltungen, Kriegswesen und landesfürstliches Finanzwesen. Hrsg. Michael Hochedlinger – Petr Mat’a – Thomas Winkelbauer. (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 62.) Wien 2019. 280., 323–332. Magyarul legújabban lásd Fazekas István: A Magyar (Udvari) Kancellária és hivatalnokai 1527–1690 között. Akadémiai doktori értekezés. Bp. 2018. 22. 69 A kezdetben prépost, majd a 13. század végétől, 14. század elejétől valóban püspök, számos esetben már ekkortól (fő)kancellár/alkancellár munkamegosztásban működő magyar királyi főtisztviselőkre és hivatalukra további irodalommal lásd Szilágyi Loránd: A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban 1458–1526. Bp. 1930.; Kubinyi András: Adatok a Mátyás-kori királyi kancellária és az 1464. évi kancelláriai reform történetéhez. (Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica IX/1.) Miskolc 2004. 25–58. 70 Baglioni több-kevesebb következetességgel vicecancelliere ként emlegeti Lippayt jelentéseiben. Utóda, Gaspare Mattei nem ennyire tájékozott, nála a gran cancelliere del regno kifejezés az általános. Például ASV Segreteria di Stato, Germania, vol. 135. fol. 71v és 112 r –113 v. A kérdésre és a kancellária 17. századi történetére, benne Lippay szerepével legújabban lásd Fazekas I.: A Magyar (Udvari) Kancellária i. m. 40–44. 71 Die Diarien und Tagzettel i. m. 545. (1644. aug. 11.). 72 ASV Congr. Concilio, Reg. Litt. Resid., vol. 1, fol. 57v . 76 v . 81 v –82 r. A tisztviselők azonosítására lásd A pápák és a fontosabb kuriális tisztségviselők archontológiája. In: Tusor P.: A barokk pápaság i. m. 249–257.; Christoph Weber: Die ältesten päpstlichen Staatshandbücher. Elenchus Congregationum,
