Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Mátyás-Rausch Petra: Társadalmi mobilitás az erdélyi kincstári igazgatásban (1571–1629)
MÁTYÁS-RAUSCH PETRA 7 kincstári személyzetet tárgyaló tanulmányában úgy vélekedett, hogy a késő középkori Magyarországon létezett egy központi hivatalnokréteg, amely folyamatos utánpótlást kapott országos tisztséget viselő, befolyásos úr familiárisaként dolgozó, alacsony származással, de szakképzettséggel bíró egyének révén, akiknek döntő többsége literátus műveltséggel rendelkezett. Ez igen heterogén csoport volt, leginkább az egy-két faluval rendelkező kisnemesek és a gazdag mezővárosi, képzett jobbágyok tartoztak ide. Az előbbi „részcsoportnak” a középnemesi rétegbe való bekerülés, míg az utóbbinak a nemesség és az azzal járó előnyök elérése volt az elsődleges célja.13 Kubinyi András megállapításai nagyrészt ráillenek a 16. század végi erdélyi kincstári igazgatásra is, ugyanis ezekben az évtizedekben a kincstári igazgatásban dolgozók között találunk feltörekvő kisnemest (sárdi Gyarmati Gergely) és gazdag mezővárosi jobbágyot (abrudbányai Fodor Pál), aki hivatali munkája révén lett nemes. A pénzügyi adminisztráció nagy szakértelmet és speciális tudást igényelt, a Báthory-kori Erdélyben az államigazgatásnak ez a területe kiváló kitörési lehetőséget biztosított az erdélyi világi értelmiség, ezen belül is a „deákság” számára. Az erdélyi „deákságot” Jakó Zsigmond négy csoportra bontotta,14 ezek közül leginkább a sajátos polgári vonásokat őrző gazdasági értel miség kapcsolható a korabeli kincstári hivatalokhoz.15 A Báthory-korra jellemző társadalmi változatosságot, a fényes karrierek és nagy bukások korát – ahogy azt a későbbiekben bemutatásra kerülő életpályák is bizonyítják – Bethlen Gábor uralkodása alatt egy nyugodtabb időszak váltotta fel, amely azonban már nem nyújtott olyan lehetőségeket a felemelkedni vágyóknak a pénzügyigazgatás területén, és a kincstári hivatalok betöltői is más társadalmi csoportokból kerültek ki, mint a korábbi évtizedekben. Bethlen Gábor ugyanis előszeretettel támaszkodott a jómódú köznemességre és a már befutott, hivatalnok-értelmiségi dinasztiából származó tisztviselőkre a gazdasági-pénzügyi kormányzatban. A tanulmányomban bemutatandó két karriertörténet és azok utózöngéje szépen példázza a nagyhatalmú pártfogóval való találkozás, a házasságkötés fontosságát a társadalmi emelkedésben, valamint kiviláglik belőlük, hogy a társadalmi mobilitás útjai miképp módosultak a Báthory- és a Bethlen-korban. Ezen felül az alábbi két hivatali pálya alakulásán keresztül azt is megfigyelhetjük, hogy milyen 13 Kubinyi A.: A kincstári személyzet i. m. 33–36. 14 Ez a négy csoport a következő: jogászértelmiség, hivatalnokréteg, gazdasági értelmiség, valamint a „deákság” egy felszínesen képzett csoportja, amely több régi vonást is megőrzött, innen kerültek ki általában azok, akik nem állapodtak meg egyértelműen a világi értelmiség mellett, hanem ha a szükség úgy hozta, egyházi keretek között boldogultak. Lásd Jakó Zsigmond: Az erdélyi értelmiség kialakulásának kezdetei. In: Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történetéhez. Szerk. Uő. Bukarest 1976. 23–24. 15 Uo.
