Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében
ISKOLAI SIKEREK ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉS 76 átlagosan kereken két eklézsiában szolgáltak, ami meglehetősen alacsony fizikai mobilitási mutatónak tűnik. Tegyünk kísérletet annak megállapítására is, hogy az egykori seniorok milyen presztízsű gyülekezetekben helyezkedtek el. A korabeli egyházi közbeszéd magától értetődő tárgya volt, hogy léteztek „jó” és „rossz” szolgálati helyek. A különbséget természetesen elsődlegesen a pap számára elérhető fizetés nagysága alakította, de emellett számos egyéb tényezőt kellene mérlegelni. Egy gyülekezet vonzerejét növelte a felekezeti homogenitás, a hívek elkötelezettsége egyházuk és papjuk iránt, a földesúrral és patrónusokkal való kiegyensúlyozott viszony, a lokális viszálykodások hiánya, a lelkész kedvező lakhatási és önálló gazdálkodási viszonyai, az egyéb zavaró körülmények hiánya (például a leányegyházak nagy száma is komoly terhet jelenthetett a prédikátor számára). Ezeknek a gyülekezeti összevetése, mérlegelése csaknem lehetetlen. Sőt, még a fizetési lehetőségek ösz szeállítása és összehasonlítása is súlyos nehézségekbe ütközik, hiszen a pénz- és természetbeni juttatások legkülönbözőbb összetételű variációival találkozunk – miközben az adott település körüli piaci és árviszonyok is rendkívül eltérőek lehetnek. Mondhatni, az almát nem is a körtével, hanem a szekérrel vagy a cérnagombolyaggal kellene összevetni – azaz egymástól gyökeresen eltérő műfajú tényezők összehasonlítására lenne szükség. Ez nyilván nem lehetséges. Ugyanakkor próbát tehetünk egy, a fenti nehézségeket legalább részben áthidaló megoldással. 1800-tól a reformkor végéig minden évben rendelkezésre áll az ágensi cassába gyűlt pénzekről szóló gyülekezeti kimutatás. A bécsi ágens költségeire hirdetett, sátoros ünnepek alkalmával az istentiszteleten szedett adomány azonos mértékegység szerint gyűlt, s azonos szisztémában regisztrálták. A templomi adakozás részint független volt a pap személyétől, részint viszont mégis tükrözi a hívek egyházukhoz való kötődésének aktuális nagyságát. Ily módon talán alkalmassá válik az adatsor a horizontális és a hosszmetszeti összevetésekre s a kombinált elemzésre is. Az ötlet számos módszertani nehézséget felvet, amelyeknek még nem mindegyikét sikerült megnyugtatóan tisztáznom. Egyelőre arra jutottam, hogy ötévenként elkészítettem az adományok gyülekezetsoros súlyozását: az egyházkerületi és az egyházmegyei középértékhez számítva is osztályoztam 1–10-ig az adott gyülekezetben összegyűlt adomány nagyságát, s a két szám kombinációját kerekítettem egy mutatószámmá. Amelyik gyülekezet az egyházkerületi és egyházmegyei kombinált középérték 100%-át jelentősen – akár sokszorosan is – túllépő adományt gyűjtött össze, az 10+ minősítést kapott. Tehát valójában 11 fokú skálát dolgoztam ki. A 42 lelkész közül tíz szolgált kizárólag 10 vagy 10+ minősítésű gyülekezetekben, ők tehát azonnal az egyházkerület kiemelt szolgálati helyeire kerültek. További
