Századok – 2020
2020 / 3. szám - IN MEMORIAM - Anton Schindling (1947–2020) (Forgó András – Soós István)
646 IN MEMORIAM ANTON SCHINDLING 1970-es évektől fogva barátja, Volker Press társaságában számos alkalommal járta be Magyarországot, Erdélyt, Szlovákiát a magyar történelem és művelődés elkötelezett híveként és propagátoraként saját hazájában. Kelet-Közép Európához és szorosabban véve Magyarországhoz való viszonyát a mainzi székhelyű Európai Történeti Intézet (jelenlegi nevén Leibniz-Institut für Europäische Geschichte) mélyítette el, ahol 1977–1981 között habilitációs értekezésén dolgozott. A regensburgi „örök” birodalmi gyűlés kezdeteiről írt munkájához folytatott kutatásai során az intézet falai között sok kelet-közép-európai ösztöndíjassal ismerkedett meg, akik közül többekkel évtizedes szakmai kapcsolatot alakított ki. Később német kollégáit is arra bíztatta, hogy karolják fel és támogassák a magyar ösztöndíjasokat németországi tanulmányaik és kutatásaik során. Tübingeni katedráján sem feledkezett el magyar kollégáiról, sokukat meghívta a nagyhírű egyetemre, illetve ösztöndíjat biztosított számukra. Mindazok, akik szűkebb pátriájában vagy a nagyvilágban, így Magyarországon is élvezhették társaságát, sohasem feledik önzetlenségét, nagyvonalúságát, emberbarátságát, amelyben magyar ismerőseit-barátait részesítette. Híresek voltak tübingeni vacsorái, amelyeken tanártársaival, diákjaival vagy éppenséggel ösztöndíjasaival az egyetemi órák terheitől mentesen, a napi nehézségeket feledtetve, felszabadultan, valósággal „sziporkázott”. Kitűnő ételek és italok mellett ismereteinek kimeríthetetlenül gazdag tárházával kápráztatta el társaságát. Itt nem egyszer idézte fel magyarországi útjainak azon pillanatait, amikor a magyar konyha hívévé szegődött. Az őt ismerőknek olyan emberként él emlékezetében, aki egyrészt nagy szellemi teljesítményekkel, a német és a nemzetközi történettudományos gondolkodást meghatározó vagy befolyásoló alkotásokkal írta be nevét a scientia historiae aranykönyvébe, másrészt igazi mecénásként és barátként viselkedett. A magyar történettudomány iránt tanúsított szeretetének utolsó, nagylelkű gesztusaként 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának ajándékozta mintegy háromszáz folyóméternyi válogatott, értékes könyvgyűjteményét. Legközelebbi barátai kedvesen „unser Anton”-ként idézték és idézik fel alakját. Mi magyarok talán szintén joggal csatlakozhatunk hozzájuk, és nevezhetjük őt nemes egyszerűséggel „a mi Antonunknak”. Azon kevesek közé tartozik, akikre méltán illenek M. T. Cicero felemelő szavai: „Mors terribilis iis, quorum cum vita omnia extinguuntur; non iis, quorum laus emori non potest.” (A halál félelmetes azoknak, akiknek a földi élettel mindennek vége, de nem azoknak, akiknek dicső neve halhatatlan.) Forgó András és Soós István
