Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Deák Nóra: Burkolt bűntudat jelei. Richard Nixon szerepe a magyar menekültek befogadásában
DEÁK NÓRA 575 tudatos volt, az európai vezetőkkel a találkozókat például a külügyminisztériummal együttműködve szervezték meg, tehát úgy látszik, Radványi Jánosnak nem volt alaptalan az a felvetése, hogy politikai jellegű megbeszélésekre is sor kerülhet az utazás során. Ugyanakkor minden városban, ahol megfordult, Nixon volt alelnök tartott sajtótájékoztatót, amelyekről az amerikai sajtó rendre beszámolt. Nixon életrajzírója, Stephen E. Ambrose szerint „Még mindig igaz volt, amit az Eisenhowerelnökség ideje alatt olyan jól megtanult: Nixonnak hírértéke volt a tengeren túl, és sokkal kedvezőbb a sajtóvisszhangja, amikor külpolitikáról beszélt külföldön, mint amikor belpolitikáról New Yorkban.”39 Ugyanitt a budapesti látogatásról mindös z sze annyit jegyzett meg, hogy Nixon tömegeket vonzott Budapesten. A látogatás jelentőségét magyar részről úgy foglalhatjuk össze, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc idején hivatalban lévő, másodszor megválasztott amerikai alelnök, későbbi elnök a szovjet blokk országai közül egyedül Magyarországot kívánta felkeresni – igaz, nem-hivatalos minőségben. A sajtója mind itthon, mind angol nyelvterületen kedvező volt, a kádári konszolidációnak, a Kádár-rezsim nemzetközi elfogadásának és az enyhülés politikájának minden bizonnyal jól jött és jót tett ez a látogatás. Bár a hazai sajtó nem reklámozta túlságosan a látogatást, és ha volt is „udvariassági megbeszélés” például a nagyköveti fogadás alkalmából, a fennmaradt dokumentumok – sajtófotók, amatőr filmfelvétel, visszaemlékezések – tanúsága szerint kötetlen hangulatú családi időtöltés volt ez leginkább, sok nyilvános szerepléssel, ahol a korábbi alelnöknek lehetősége nyílt találkozni az utca emberével is. Néhány hónappal később, októberben, Amerikában egy interjúban számolt be európai útjáról. Érdemes hosszabban idézni, amit Nixon Kelet-Európa felszabadításával kapcsolatban nyilatkozott: „Mobilizálni akart, és felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy 97 millió leigázott kelet-európai szabadságvágyának kiárusítását meg kellene akadályozni. Teljes irányváltásra van szükség az amerikai külpolitikában, a célt pedig nem kisebb feladatként határozta meg, mint szabadságot hozni a kommunista világba. Kimondatlanul ugyan, de erősen kritizálta Eisenhowert, amiért nem segítette a magyar felkelést 1956-ban.” 40 Korábban utaltunk rá, hogy támogatta az elnök döntését, de ezek szerint nem értett vele egyet. Amikor az emlékirataiban visszatekintett az 1956-os magyar felkelésre és az 1968-as csehszlovák lázadásra, így fogalmazott: „még mindig teljes reménytelenséget érzek azzal kapcsolatban, hogy mit tehetnénk a közép- és kelet-európai kommunista országok lakosságának megsegítéséért. [...] abban az 39 Stephen E. Ambrose: Nixon. II. The Triumph of a Politician 1962–1972. New York, NY 1989. 22–23. 40 Richard Nixon: Khrushchev’s Hidden Weakness. The Saturday Evening Post, 1963. október 12. 59–64.; Idézi: Ambrose, S. E.: Nixon. II. i. m. 28.
