Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Glant Tibor: Segélyezés és politika. A kétoldalú amerikai–magyar kapcsolatok kialakítása 1919-ben
GLANT TIBOR 517 a béketeremtésben, ahogyan például azt Japán tette. Zárásként erre a kérdésre keressük a választ. Ha az amerikaiak nem vesznek részt a konferencián, az az egész béketeremtés hitelességét aláásta volna, hiszen Wilson 14 pontja nemcsak a közbeszédet, hanem a párizsi munkával kapcsolatos elvárásokat is meghatározta. 1919 januárjában az amerikai elnök határozta meg a világ közbeszédét, és morális vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen volt. Ha Wilson nem vesz személyesen részt a béketeremtésben, az önmagát még javában szervező konferencia aligha a Népszövetség alkotmányával kezdi a munkát. Az amerikaiak nélkül a Népszövetség jó eséllyel egy második Interparlamentáris Unióvá vált volna: politikai súly nélküli látványpolitizálássá és kapcsolatépítéssé, és alkotmánya aligha került volna be az egyes békeszerződésekbe. Mivel az amerikaiak nem voltak részesei az európai hatalmi játszmáknak, Párizsban hitelesen képviselhették a „fair play” és a „tudományos béke” szellemét. Ehhez tették még hozzá a nemzetek feletti együttműködés gondolatát, például a munkajog nemzetközi szabályozásával. Wilson és Hoover nélkül a segélyezés megmaradt volna háború előtti állapotában, és emberek további milliói haltak volna meg, elsősorban a legyőzött országokban és orosz földön. Az európai területszerző és biztonságpolitikai játszmákban az ACNP végig moderáló erőként hatott, s ez Magyarország esetében különösen igaz volt. A júliusi, utólagos határmódosítások (Magyarország kárára) akkor történtek, amikor Dulles, Seymour és Day már nem volt ott az egyes területi bizottságokban. Konkrétan a kétoldalú amerikai–magyar kapcsolatokban 1919 során az amerikaiak először a reményt jelentették („Wilsontól csak wilsoni békét”), majd a bolsevizmustól való megszabadulás lehetőségét (további háborúzás nélkül), s végül tízezrek életét mentették meg a segélyakciókkal, ráadásul mindezt egy legyőzött országban. Az amerikai szakértők szabtak gátat az utódállamok túlzott területi követeléseinek (nekik köszönhető, hogy nem lett például csehszlovák–jugoszláv korridor), bár számos esetben nem tudták, és alkalmanként nem is akarták megakadályozni, hogy többségében vagy tisztán magyarlakta területeket is elcsatoljanak. 1919 második felében Bandholtz és a szövetséges tábornoki misszió vetett véget a megszálló román hadsereg fosztogatásának. S bár a Párizs számára is szalonképes kormány létrehozásához az amerikaiak komolyabban nem tudtak hozzájárulni (azt a Clerk-misszió oldotta meg), a román megszállás felszámolásában (1920 márciusára) fontos szerepet játszottak. A kétoldalú diplomáciai kapcsolatok gyorsított felvétele pedig a tengerentúli magyarok számára nyitotta meg a hazatérés, illetve az otthoniakkal való kapcsolat felvételének lehetőségét. Ezért elmondhatjuk, hogy az amerikaiak nélkül a magyar békeszerződés, valamint a háború utáni politikai rendezés Közép-Európában Magyarország számára minden kétséget kizáróan még kedvezőtlenebb lett volna.
