Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Lévai Csaba: Szempontok az amerikai (1776) és a magyar (1849) Függetlenségi Nyilatkozat összehasonlításához
SZEMPONTOK AZ AMERIKAI (1776) ÉS A MAGYAR (1849) FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATHOZ 492 Dunmore az anyaország és a gyarmatok közötti konfliktus kiéleződését követően 1775 júniusában egy brit hadihajó fedélzetére tette át székhelyét. A képviseleti gyűlés ezt az eljárást törvénysértőnek tekintette és a kormányzó jogkörét egy közbiztonsági bizottságra ruházta. Válaszul a kormányzó kihirdette a rendkívüli állapotot, csapatait pedig a rabszolgák fegyverbe szólításával próbálta megerősíteni. A rabszolgák brit oldalra csábítását nevezte Jefferson az amerikai rabszolgatartók „tulajdona elvételének és elkobzásának”. Jefferson szerint a brit uralkodó az afrikaiak rabszolga sorba vetésével megsértette azok „legszentebb, élethez és szabadsághoz való jogát”, vagyis e jogokat az afrikaiak vonatkozásában is érvényesnek tartotta. Azt viszont, hogy a rabszolgák a britek oldalára állva próbálták meg ezeket a természetes jogaikat a gyakorlatban is érvényesíteni, úgy értelmezte, hogy III. György „hitszegő lázadásokat szított polgártársaink körében.” Dunmore proklamációja következtében egy nagyméretű rabszolgafelkeléstől való félelem lett úrrá Virginiában, s a kormányzónak azt is sikerült „elérnie”, hogy a virginiai rabszolgatartók szinte egy emberként a függetlenség ügye mellé álljanak. A hívás azonban nem maradt visszhang nélkül a rabszolgák körében. A kormányzó Chesapeake-öbölben cirkáló hajóhada csak 1776. augusztus 6-án – tehát már a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után – hagyta el a virginiai vizeket, s az év első felében még többször is felfegyverzett feketékből álló portyázó csapatokat tett partra. 35 Érdekes módon Kossuth érvelésében is nagyon hasonló gondolatokat lehet találni. A román felkeléssel kapcsolatban azt írta, hogy az „osztrák vezérek [...] fellázították az oláh népességet, melly a törvény által neki ajándékozott szabadság ellen feltámadva, barbár vandalismussal gyilkolta, kínozta a védtelen magyar lakosokat”. Kossuth itt arra célzott, hogy az 1848. áprilisi törvények és a jobbágyfelszabadítás a nemzeti kisebbségek tagjainak is biztosították a liberális szabadságjogokat, az ország egyenrangú lakosainak tekintve őket. A Habsburgok által felbujtott nemzetiségek azonban – a szabadsággal visszaélve – arra használták fel, hogy fegyverrel forduljanak felszabadítóik, a magyarok szabadsága ellen. Kossuthnak ez a gondolatmenete nagyon hasonlít Jefferson fentebb már említett érvelésére, aki eredeti nyersfogalmazványában arról írt, hogy a britek által felbujtott virginiai rabszolgák is visszaéltek a nekik biztosított szabadsággal, s arra használták fel azt, hogy fegyverrel lépjenek fel amerikai rabszolgatartóik 35 Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusban összegyűlt képviselőinek nyilatkozata i. m 100. Transcription of Lord Dunmore’s Proclamation (https://bit.ly/2wnWiKT, letöltés 2019. dec. 6.); Taylor, A.: American Revolutions i. m. 146–151.; Alan Taylor: The Internal Enemy: Slavery and War in Virginia. New York, NY 2013. 23–27. Az afroamerikaiak szerepéről a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazásában lásd Maier, P.: American Scripture i. m. 146–147.; Onuf, P. S.: Jefferson’s Empire i. m. 155–158.
