Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: A csehek ábrázolása a magyarországi élclapokban a 19. század második felében
A CSEHEK ÁBRÁZOLÁSA A MAGYARORSZÁGI ÉLCLAPOKBAN A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 410 Moszkvába, ahol – továbbra is rémült tekintettel – koccint az orosszal a bilincsbe vert lengyel szellem felett. 47 A pánszlávizmusra, a cseh–szlovák kapcsolatokra utal a következő szöveg, amely nemcsak a csehek követeléseiről mond véleményt, hanem a szlovák identitás fontos elemein gúnyolódik: szlovák nemzet nem létezik, mint ahogy Szvatopluk birodalma sem létezett, a szláv összefogás hívei egyszerű hazaárulók: „De hát tulajdonkép minek is foglalkozunk mi annyit a Dreyfus-üggyel? Mikor itt vannak a mi saját külön hazai hazaárulóink, a derék pánszláv atyafiak. Bár ugyan, amit ők művelnek, az sem egyéb, mint egyszerü számtani alapművelet. Először »összeadták« magukat a nagy szláv birodalomról álmodozó cseh tulzókkal, azután »kivonták« magukat a nemzeti előretörekvés nagy munkájából; majd »megsokszorozták« a hazának amúgy is untig elég baját, és most végül »osztozkodni« akarnak velünk Szvatopluk birodalmán. Ideje lenne már végleg leszámolni velök.” 48 A Palacký-ünnepség más kontextusban is felbukkant, amikor a Borsszem Jankó Palacký nevével szójátékot alkotott: „A csehek ünnepén csak ugy röpültek a »palaczkyk«.”49 Nemcsak a palackok „használatát” konstatálták az élclapok, hanem ennek „eredményét” is: a betört üvegablakokat, rámutatva a csehországi tüntetések következményeire: „A Badeni kormányának mégis volt haszna. A cseh üvegiparnak szerzett nagy lendületet.”50 A cseh demonstrációk agresszivitására más szövegekben is gyakran utaltak a szerzők, sőt az erőszakosság a csehek általános vonásává vált a magyarországi élclapok hasábjain. Felbukkant ugyan az 1860-as években is cseh alak agresszív szituációban, amint egy karikatúrán az osztrák–magyar kiegyezést követően a delegációk intézménye ellen intéz kirohanást, de ez a vonásuk az 1890-es években vált gyakoribbá. A megjelenítés módja többféle lehetett: szövegekben dühösnek, erőszakosnak nevezik a cseheket, vagy verekedésekről, ordítozásról, összetűzésekről tudósítanak. A képeken egymás – az osztrák és a cseh – ütlegelése a jellemző botokkal vagy puszta kézzel. 47 Az Üstökös, 1867. május 25. 165. A magyar elitet a reformkor, az 1830–1831-es lengyel felkelés veresége óta élénken foglalkoztatta Lengyelország sorsa, amely például több költőnket is megihletett (így például Bajza Józsefet, Vörösmarty Mihályt). A lengyel felkelés, a szabadságvágy a hazai reformkori gondolkodóknál, íróknál példaképként jelent meg. A korszakban a „lengyel kérdés”, a cári Oroszország terjeszkedésének veszélye állandóan foglalkoztatta őket és a magyar politikai elitet. A lengyelek harca egyben a zsarnokság és az idegen uralom elleni küzdelem szimbóluma is volt, párhuzamba állítható a magyarok erőfeszítéseivel. Kovács Endre: A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon. Bp. 1959. 3., 387–390. 48 Borsszem Jankó, 1899. szeptember 10. 7. 49 Borsszem Jankó, 1898. június 19. 8. 50 Borsszem Jankó, 1897. december 12. 3.
