Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: A csehek ábrázolása a magyarországi élclapokban a 19. század második felében
A CSEHEK ÁBRÁZOLÁSA A MAGYARORSZÁGI ÉLCLAPOKBAN A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 402 osztrák–magyar közös ügyekkel? Az utóbbi vizsgálati szempont relevanciáját az adja, hogy az 1867 júniusában szentesített osztrák–magyar kiegyezés nem rendezett minden vitás kérdést, így számos esetben (például: had ügy, véderő kérdése, gazdasági kiegyezéshez kapcsolódóan a jegybank ügye) még tárgyalások folytak a következő években is. A századfordulón (1897-től) ismét a tízévenként esedékes kvótatárgyalások és a gazdasági kiegyezés többi pontjának újratárgyalása rendítette meg a viszonyt Ausztria és Magyarország között. A megállapodást mindkét parlamentnek tárgyalnia kellett volna, de ezt a Reichsratban ellehetetlenítette az ellenzék – többek között a csehek – obstrukciója, ezért született döntés arról, hogy ideiglenesen, 1898. december 31-ig meghosszabbítják az 1887-es gazdasági kiegyezésben foglaltakat (1898. évi I. tc.). 1898-ban azonban nem a régi feltételekkel, hanem határozatlan időre egyeztek meg a kondíciókról annak kiküszöbölésére, hogy parlamenti obstrukció miatt esetleg ne szülessen egyezség a vámszövetséget vagy a kvóta mértékét illetően. Azt, hogy a kvóta és a gazdasági kiegyezés nem tíz évre szólt, a magyar parlament nem tárgyalta, ez csak a titkosnak szánt, de nyilvánosságra került „ischli klauzulá”-ban szerepelt. A politikai helyzetet ismerve tehát nem meglepő, hogy az ausztriai ellenzék – köztük a csehek – obstrukciója magyar belpolitikai kérdések tárgyalásakor is feltűnt az élclapokban. 7 A gazdasági kiegyezés körüli nehézségekkel párhuzamosan zajlottak a cseh– osztrák-német tárgyalások a csehek nyelvhasználati jogairól. Míg a törvényhozók Magyarországon 1868-ban nemzetiségi törvénnyel igyekeztek rendezni a nem magyar nemzetiségi lakosság nyelvhasználati jogait, Ausztriában nyelvrendeletekkel kívánták ezt megvalósítani. Az 1867. évi decemberi alkotmányban azonban a nemzetiségek egyenjogúságát – az ausztriai alkotmányos hagyományoknak megfelelően – deklarálták, szemben a magyar tradícióval, amely csak egy politikai nemzetet ismert el. Az 1880-as évek szimbolikus eredményeit követően,8 az 1890-es évek ele ji sikertelen osztrák–cseh kiegyezési kísérletek után 1897-ben úgy tűnt, fordulóponthoz érkezett a nyelvi egyenjogúsítás kérdése. Az ausztriai miniszterelnöki széket egy évvel korábban foglalta el a galíciai lengyel származású Kazimierz Felix von Badeni gróf, aki 1897. április 5-én hirdette ki nyelvrendeleteit 7 Nemcsak Ausztriában buktak meg sorra az 1890-es évek második felében a miniszterelnökök, hanem például Bánffy Dezső báró magyar miniszterelnök is elveszítette pozícióját. Az ellenzék a gazdasági kiegyezés meghosszabbítását az „ischli klauzulá”-val úgy értelmezte, hogy a kormány feladta a gazdasági kiegyezés újratárgyalásának lehetőségét, és hazaárulással vádolta a kabinetet, ami végül Bánffy bukásához vezetett 1899 februárjában. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora I. Bp. 1934. 357–368. 8 Ebben az évtizedben alakult a cseh Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, és bizonyos területeken (például bíráskodás) a cseh nyelvhasználati jogok terén is értek el eredményeket a cseh politikusok. Mészáros Andor: A cseh elem a magyar polgárosodásban. Piliscsaba–Esztergom 2011. 48.
