Századok – 2020
2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A kisegítő honvéd karhatalom és az ellenállás Budapesten, 1944–1945
A KISEGÍTő HONVÉD KARHATALOM ÉS AZ ELLENÁLLÁS BUDAPESTEN, 1944–1945 282 mindenütt kimutatható a kommunista vagy más baloldali szervezetekhez fűződő kapcsolat” vagy éppen a „beépülés”.7 A rendszerváltozás után aztán a honi történészszakma figyelme elsősorban a különböző politikai rendszerek működésének bemutatására koncentrált 20. századi történelmünk kapcsán. S bár a világháború, a holokauszt vagy éppen a honi szélsőjobboldal története ma már alaposan megvizsgált területnek számít, a KISKA-féle liminalitásokra annak ellenére nem jutott figyelem,8 hogy az ellenállásokkal foglalkozó nemzetközi szakirodalomban újabban éppen ezek a „határátlépők” – s velük a kollaboráció–kooperáció–ellenállás összetett jelenségei – kerültek előtérbe. 9 A kutatóknak a téma sok évtizedes túlideologizáltsága mellett azzal a módszertani problémával is számot kell vetniük, hogy az ellenállás és az illegalitás – tértől, időtől, rezsimektől függetlenül – kevés nyomot hagy maga után. Ekképp a rekonstrukciós munkához nagyon kevés korabeli dokumentum áll rendelkezésünkre. Az egykor megtörtént(nek vélt) eseményeket valósággal belepik a legkülönbözőbb motivációjú, kontrollforrásokkal nehezen ellenőrizhető visz szaemlékezések, ráadásul – a mi esetünkben legalábbis – az összeomlóban lévő államigazgatás vonatkozó iratanyaga is csak hevenyészetten maradt fenn. S ha ez nem lenne elég: az oral history ideje is elmúlt. Szereplőink ma már örök álmukat alusszák, megszólíthatatlanok, s ezzel megannyi információ elérhetetlenné vált. Mindezen nehézségek dacára a kutatók helyzete akkor sem reménytelen, ha az alábbiakban felsorolt események pontos rekonstruálása több esetben nem lehetséges. Lehetőség nyílik ugyanis a résztvevők alaposabb szemügyre vételére és életpályájukon keresztül az ellenállás(ok) társadalmi beágyazottságának újragondolására. Módszertanilag pedig egyrészt a különböző visszaemlékezések ütköztetése, másrészt újabbak – például 1945 utáni állambiztonsági anyagok – bevonása és elemzése lehet járható út. Ráadásul olyan korabeli forráscsoportok is rendelkezésünkre állnak (például a mentőszolgálat esetnaplói), melyek a témában eleddig nem kaptak kellő figyelmet. 7 Pintér István: Magyar antifasizmus és ellenállás. Bp. 1975. 446. 8 A liminalitás fogalmával az antropológusok a „következő struktúrát” megelőző „átmeneti folyamatokat” jellemzik. Szakolczai Árpád : Marginalitás és liminalitás. Státuszon kívüli helyzetek és átértékelésük. Regio 23. (2015) 2. sz. 11. 9 Vö. például Jozo Tomasevich: War and Revolution in Yugoslavia, 1941–1945: Occupation and Collab oration. Stanford 2002.; Ulrich von Hassel: The Ulrich von Hassel Diaries. 1938–1944. The story of the Forces Against Hitler Inside Germany. Barnsley 2011.; Olivier Wieviorka: Histoire de la Résistance. Paris 2013.; Lithuania in 1940–1990. Ed. Arvydas Anušauskas et al. Vilnius 2015.; Deák István: Euró pa próbatétele. Együttműködés, ellenállás és megtorlás a második világháború alatt. Bp. 2015.; Jochen Boehler – Jacek Młynarczyk: Collaboration and Resistance in Wartime Poland (1939–1945). A Case for Differentiated Occupation Studies. Journal of Modern European History 16. (2018) 225–246.
