Századok – 2020
2020 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Bereznay András: A cigányok történetének atlasza. Térképezett roma történelem (Orsós Julianna)
223 Bereznay András A CIGÁNYOK TÖRTÉNETÉNEK ATLASZA TÉRKÉPEZETT ROMA TÖRTÉNELEM Méry Ratio Kiadó, Somorja 2018. 123 oldal A cigányok történetének atlasza már címével számos kérdést és gondolatot ébreszt az olvasóban. A vállalkozás bátor, a kihívás nagy. A kutatások ugyanis – a fellelhető forrásokhoz hasonlóan – sporadikusak, a cigányokkal kapcsolatos forrásgyűjtemények, történettudományi monográfiák és szaktanulmányok száma pedig Európa-szerte máig elenyésző, bár meg kell jegyezni, hogy Magyarország az élen járók közt van e tekintetben. Túlnyomó többségben vannak tehát más tudományterületek (nyelvészet, szociológia, antropológia stb.) eredményei, amelyek a történeti tárgyú vizsgálatokra is gyakran hatnak, és befolyásolják azokat. Bereznay András a kötet bevezetőjében a vállalkozás kihívásai kapcsán maga is megjegyzi, hogy a munka egyik legnagyobb nehézségét a saját állam hiánya jelenti, így pedig csupán egyes, területenként eltérő sajátosságok ábrázolása lehetséges. Kiemeli továbbá, hogy az atlasz létrejöttét nézete szerint főként a cigányság közelmúltban erősödő öntudatkeresése teszi kívánatossá. (7.) Ezek után még nagyobb izgalommal vetettem bele magam a mű tanulmányozásába, egyfelől, mert kíváncsi voltam, ad-e a szerző valamiféle támpontot, hogy megértsem, milyen közös vonások figyelhetők meg az eltérő területeken, másfelől azért is, mert érdekelt, milyen tudással „vértezi fel” az öntudatra ébredő cigányságot, tekintetbe véve azt is, hogy a velük kapcsolatban fellelhető forrásokat nem saját maguk rögzítették. Fontos megjegyezni, hogy a szerző csak a romani nyelvet beszélő csoport történetét dolgozta fel (ez a csoport ma Magyarországon a teljes cigány népesség húsz százalékát adja, de ezek az arányok országonként változóak). A kiváló kartográfus történelmet is hallgatott, így elvárható, hogy a szakirodalmat a történettudományi kutatások rendjének megfelelően válogassa és használja fel, még akkor is, ha a szerző – mint írja – inkább „historiográfiai, mint tényközlő célú, összefoglaló jellegű bemutatásként” tekint művére, amelyben a teljességre és a hanyagság látszatának elkerülésére törekedett. (8.) Értékelésében a recenzens kizárólag arra összpontosít, hogy a kötet megfelel-e a történettudomány által támasztott alapvető feltételeknek, illetve hogy használható-e oktatási segédletként, valamint a tájékozódást és a további kutatást segítő alapmunkaként. A rövid bevezetőből, majd 52 térképből és a hozzájuk tartozó magyarázó szövegekből álló atlasz forrásbázisát jelentő 139 bibliográfiai tételt áttekintve azonnal látható az angol nyelvű szakirodalom túlsúlya, ezzel párhuzamosan pedig a forrásgyűjtemények csekély száma. Az 52 térkép és oldalpárjaikon szereplő magyarázó szöveg közül 17 egyetlen, öt darab két, hat pedig három szakirodalom vagy forrás felhasználásával készült, két térképnél pedig egyáltalán nem szerepel forrás; vagyis az előbbi 30 térkép mindössze 45 forrás (olykor tanulmány) adatait tartalmazza. Fontos megemlíteni, hogy a felhasznált művek közül 26 a Journal of the Gypsy Lore Society hasábjain jelent meg. Az 1888-ban létrehozott Gypsy Lore Society alapítói folkloristák, orientalisták, valamint nyelvészek voltak és a folyóirat utódjában, az évente kétszer megjelenő Romani Studies című lapban a mai napig túlnyomó többségben ilyen témájú tanulmányok jelennek meg. Az arány a magyar vonatkozású események ábrázolásakor a történeti tárgyú szakmunkák javára fordítható lett volna, ha a szerző az MTA Kisebbségkutató Intézetének oldalán elérhető, Binder Mátyás történész bibliográfiájában szereplő műveket, valamint Nagy Pál forrásközléseit alaposabban áttekinti és nagyobb mértékben használja föl. A szakirodalmat a szerző nem a megszokott és elvárt módon betűrendben, esetleg a keletkezés időrendjében, hanem a térképek sorrendjében sorolta fel. Ez a mű használatát nehézzé teszi és nem túl célszerű, mivel bizonyos munkákat több térképhez is felhasznált, vagyis az egy-egy térképhez tartozó források teljes listáját „össze kell keresni”. A monográfiáknál nem mindenhol szerepel a könyvkiadó neve, ami önmagában nem jelent problémát, de van, ahol a szerző ezt is feltünteti. TÖRTÉNETI IRODALOM századok 154. (2020) 1. szám
