Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 175 diadalmaskodott volna a monarchia felett. Másodszor, a rendi (ország)gyűlés rendszeressé válása nem egyenlő a királyi hatalom meggyengülésével, még kevésbé valamiféle „köztársasági” államformával; éppen ellenkezőleg, egy olyan szilárd alapokkal rendelkező államban, amilyen például Anglia volt, egyenesen lehetőséget nyújtott az uralkodónak hatalma további bővítésére, folyamatos dialógusban a politikai társadalommal. Harmadszor, az uralkodó és a politikai társadalom konszenzuson alapuló együttműködésében beálló zavarokat általában nem a nagybirtokos arisztokrácia önző hatalmi törekvései okozták, hanem a királyi hatalom válsága: uralkodásra alkalmatlan (mint például VI. Henrik Angliában vagy VI. Károly Franciaországban) vagy éppen túlságosan is autokratikus uralkodók (mint II. Richárd vagy XI. Lajos) személyében. Amint éppen ezek a példák mutatják, a monarchikus rendszerek működtetésében szükségszerűen kulcsszerepet játszott a király személyisége. Valószínű ezért, hogy a Mátyás és II. Ulászló korabeli politikai viszonyok közötti különbségek okát jelentős részben a két uralkodó markánsan eltérő személyiségében és ebből következően eltérő hatalomgyakorlásában kell keresnünk, nem pedig abban, hogy Ulászló megválasztását követően egy csapásra uralomra jutott Magyarországon „a partikularizmus rendi formája”. Amint az ellene szervezett lázadások és összeesküvések mutatják, Mátyást visszafogni próbálták a rendek, míg Ulászlót inkább aktívabb uralkodásra ösztönözni – elsősorban arra, hogy személyesen vegyen részt az oszmánellenes háborúkban. Visszatérve a királyi birtokok és a királyi hatalom összefüggésének problémájára, fontos hangsúlyozni, hogy a honor-rendszert illetően magát a struktúrát azonosító és elemző Engel Pál volt az, aki rámutatott annak archaikus voltára. 160 Egy olyan politikai-kormányzati rendszerről volt szó, amely az Anjouk magyarországi uralkodásának idejére eltűnt Nyugat-Európából – nem tűnt el viszont az erős királyi hatalom, ami így önmagában kérdésessé teszi a kettő közötti szoros összefüggést. A honor formájában kormányzott óriási birtokvagyon gyakorlatilag hódítás révén került Anjou Károly kezére, olyasformán, csak lassabban, mint Anglia Hódító Vilmos birtokába, és az a tény, hogy Károly a riválisaitól elfoglalt rengeteg várat nem osztogatta szét hívei között – helyesebben szólva, akárcsak Vilmos, honor formájában bízta rájuk – nyilván a király trónra lépésének és politikai-katonai felülkerekedésének körülményeivel magyarázható. Aligha lehet azonban véletlen, hogy fia és utóda, I. Lajos, már megkezdte a királyi várak és uradalmak apasztását, ha ennek mértéke egyelőre korlátozott is maradt. 161 160 „Kitűnt azonban, hogy ez a rendszer valójában egyáltalán nem »sajátos«, és inkább csak késői előfordulása az, ami meglepő [...]. Magyarországi szereplése [...] nem elszigetelt jelenség, hanem egy elterjedt, kezdetleges politikai szervezeti formának egyik késői megnyilvánulása.”– Engel P.: Honor, vár, ispánság i. m. 103. 161 Engel P.: Vár és hatalom i. m. 175–176.
