Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 155 megkoronázott V. Lászlónak, azért majd egy, a király által kijelölendő másik alkalommal szeretnék újra megkoronázni az uralkodót egy olyan koronával, amely egyébként nincs is a birtokukban; hacsak nem feltételezzük, hogy a Szent Korona után az I. Ulászló koronázásához használt ideiglenes koronát is V. László fejére akarták helyezni. Látható, Mályusz egyetlen, a fehérvári országgyűlés jövőbeni összehívására vonatkozó mondatból egész elméletrendszert kovácsolt, amelynek egyetlen elemét sem bizonyítja semmi. Kedvenc téziseit Mályusz egy 1960-ban publikált, egyébként máig kitűnően használható tanulmányában is megismételte.88 Miután felsorolta azokat a jogo kat, amelyek a magyar királyt éppen királysága okán megillették, és amelyeknek köszönhetően a „középkori magyar államot a távoli szemlélő erős monarchiának vélheti”, a következő bekezdésben azt próbálta bizonyítani, hogy ez az első pillanatban oly erősnek tűnő ország voltaképpen folyamatosan a szétesés határán egyensúlyozott. „Mert igaz ugyan, hogy a király dönt minden fontosabb ügyben , és az ő nevében határoznak a kevésbé jelentősekben, azonban nem tetszése szerint. Valóságos uralkodótársakként állnak mellette a világi és egyházi nagybirtokosok, nemcsak befolyásolva, sőt korlátozva valamennyi elhatározását, hanem időnkint egyenesen akaratuk végrehajtójává süllyesztve le őt [...]. A maguk részéről mindent megtesznek, hogy széttörve a királyi hatalmat, ennek romjain a maguk uralmát felépítsék.” Az uralkodó gyengébb, mint a vele szemben álló nagybirtokosok összessége, ezért előbbi folytonos taktikázással kénytelen megosztani ellenfeleit – innen az állandó küzdelem, amelyben a királyi hatalom Mályusz szerint (rejtélyes okból) csak időlegesen tud felülkerekedni, mert „a szabadjára hagyott fejlődés az állam egységét szétbontó törekvések érvényesülése felé mutat”. Roppant érdekes, hogy saját gondolatmenetének zsákutcájába maga Mályusz is belefutott, anélkül azonban, hogy észrevette volna az útját elzáró falat. Mint ismeretes, 1401 tavaszán a magyar főurak letartóztatták a választási ígéreteit semmibe vevő Luxemburgi Zsigmondot. A hatalmat látszólag minden zökkenő nélkül vette át a királyi tanács, amely „Magyarország Szent Koronájának pecsétje” nevében folytatta az ország kormányzását. Eljött tehát az alkalom, hogy a főurak a királyi hatalom romjain „a maguk uralmát felépítsék”. Innentől hallgassuk Mályusz Elemért: „csak egyetlenegy vonatkozásban nem tudták a királyt pótolni: nem volt, aki érvényes birtokadományokat tegyen. Helyesebben: mindazok hiányát érezték egy támaszpontnak, akik attól tartottak, hogy mások egyoldalúan mellőzni fogják őket a birtokok és tisztségek szétosztásánál. A főurak pár hónap alatt belátva, hogy 88 Mályusz Elemér: Zsigmond király központosítási törekvései Magyarországon. In: Uő: Klió szolgála tában. Válogatott történelmi tanulmányok. Szerk. Soós István. Bp. 2003. 177–178.
