Századok – 2020
2020 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Viktor Pál: Technology and the Environment in State-Socialist Hungary. An Economic History (Czeglédi Alexandra)
1370 TÖRTÉNETI IRODALOM Így kizárólag eddigi munkássága alapján, valamint a könyv bibliográfiáját áttekintve mondhatjuk el, hogy Pál Viktor globális történettudományi szemléletmódja, a latouri természet-kultúra és cselekvő-hálózat elméletek alkalmazása kihallatszik a könyvből. A cím önmagában keveset sejtet, jóllehet a természet-kultúra megosztás feloldásával a szerző összeforrasztja a technológiával, a természettel és a gazdasággal foglalkozó tudományterületeket egyfajta holisztikus személetmóddá. Azonban a Borsodi-medence kísérleti jellegű nagyipari modelljét feldolgozó esettanulmányról hallgat a szerző. Ebben a technológiai apparátus, helyi és globális léptékű nagyipari tudástrendek, valamint az állami szintű politikai intézkedések és a környezetvédelmi propaganda egyidejű elemzését olvashatjuk. Ezen események és folyamatok összetalálkoztatása mögött a cselekvő-hálózat módszertani megfontolásai mutatkoznak. A szerző felesleges szakmai zsargonokat mellőzve vezet be minket az államszocialista rendszer környezeti propagandájának fővárosi, Rákospalotán is jellemző részleteibe. A második fejezettől az olvasmányosság élménye elvész az empirikus adatok tömegében. A bevezetés rákospalotai példája egészen addig félrevezető, amíg a szerző meg nem említi a tényleges esettanulmány helyszínét, a Borsodi-medencét. Szintén a bevezető fejezetben az angolszász szakirodalmi szerkezet megkívánna egy rövid strukturális összefoglalót a fejezetek felépítéséről és az azok közötti kapcsolatról. A részletesen prezentált statisztikai adatok, technológiai paraméterek egy alaposan argumentált esettanulmányt eredményeznek, megerősítve a kutatás hitelességét és objektivitását. Ennek ellenére az olvasó úgy érezheti, magára marad azzal a feladattal, hogy az önálló fejezetekben, alfejezetekben találjon egyfajta logikai összeérést – az európai iparosítási hullám, a német nagyipari szennyezés, gazdaságpolitika irányváltások és a Borsod megyei vízkészlethiány között. Azonban az elméleti és metodológiai bevezető hiányában a könyvet humánökológiai elméletek kíséretében érdemes olvasni. Így a tudományos tudástermelés palettáján könnyebben el tudjuk helyezni a kutatást. A több helyszínen (az Egyesült Államokban, Belgiumban, Magyarországon, Romániában, Finnországban) folytatott levéltári kutatásból táplálkozó kiadvány kísérletet tesz arra, hogy a vetélkedő társadalom- és környezettörténeti narratívák mellé egy alternatív, a technológiai apparátus fejlesztésén és annak környezeti hatásain keresztül vizsgált narratíva felé irányítsa figyelmünket. Pál Viktor az államszocializmus és a természet viszonyát a Kádár-korszakban azzal a céllal kutatta, hogy a kapitalizmust ünneplő, valamint a kommunista ideológia környezeti vetületeit negatívan értelmező értekezésekkel szembehelyezkedjen. Kutatása a maga szerénységével megmutatja, hogy a kapitalista és államszocialista politikai gazdasági rendszerek környezetpolitikájának szembeállítása tudományosan nem szükségszerű. Pál Viktor kiemeli, hogy a közép-európai történetírást átformáló kritikai szemlélet ellenében továbbra is születnek olyan átpolitizált, egysíkú interpretációk, mint például Paul Josephson 2013-ban kiadott An Environmental History of Russia (Oroszország környezettörténete) című tanulmánya. A csernobili tapasztalatok nyomán, valamint az érzelmileg terhelt hidegháborús diskurzusokban megjelenő kelet-európai környezetpolitika továbbra is leegyszerűsítő értelmezéseket használ. Alexei Yurchak, a Dipesh Chakrabarty által képviselt posztkoloniális történetírás nyomán továbbgondolta Pál Viktor felismerését. A Szovjetunióról és a keleti blokkról való történeti gondolkodás sokszor kimondatlanul a nyugat-európai mesternarratívák áldozatául esik. Vagyis, a historikus tudástermelés megreked a bináris felosztású történelmi narratívák újratermelésénél (vö. Everything Was Forever, Until it Was No More. Woodstock 2013). Ahogyan Pál Viktor nevezi, a tiszta kapitalizmus és a piszkos államszocializmus felosztásánál. Az elmúlt évtizedek során akadémiai és művészeti berkekben a társadalom- és környezettörténetet-írást összeolvasztó korszak történeti narratívájaként megjelent az antropocén és a kapitalocén. Mindkét megközelítés azzal a meglátással korszakolja újra a földtörténetet, miszerint a bolygónk által elviselt emberi tevékenységeket nem lehet különválasztani a természet
