Századok – 2020

2020 / 6. szám - VITA - Bácsatyai Dániel: Válasz Zsoldos Attila kritikai észrevételeire

BÁCSATYAI DÁNIEL 1353 Számomra az tűnik a leglogikusabb lehetőségnek, hogy az uralkodó Esztergomban talál­kozott régi, ám hűtlennek bizonyult bárójával, akinek sértetlenségét az öreg királlyal elé­gedetlen, érintetlen katonai erő szavatolta. Meglehet, hogy az ifjabb király is a közelben tartózkodott haderejével, és a békekötésre is ekkortájt került sor. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a kunok távozása azonnali cselekvést követelt; bizonyára e szükséghelyzet is hozzájárult ahhoz, hogy IV. Béla szerviensei az uralkodóra tudták kényszeríteni köve­teléseiket, hogy aztán uruk parancsára Roland bán vezetésével mielőbb csatlakozzanak a kunok kivonulásának megakadályozása érdekében indított akcióhoz. A belháborút követő békekötés helyszínét illető jogos kritikán kívül Zsoldos Attila kritikai megjegyzései, úgy vélem, nem kezdik ki rekonstrukciós kísérletem koherenciá­ját. Egy korábban figyelmen kívül hagyott körülmény alapján azonban az isaszegi csa­ta időpontjára vonatkozó ismeretek tovább finomíthatóak. Ha Roland bán valóban az ütközetből közel sértetlenül elvonuló királyi sereg élén indult a kunok üldözésére, ak­kor lehetetlen, hogy az összecsapásra április 11-e előtt került volna sor, hiszen ebben az esetben a szlavón bánnak Isaszeg és Esztergom között még Zágrábba is el kellett volna jutnia, ahol április 11-én és 12-én okleveleket adott ki.35 Mivel ez a forgatókönyv okkal tartható hihetetlennek, ezért a döntő ütközetet egy április 12-e utáni időpontra kell ten­nünk. Mindez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a belháború is április 12-e után tört volna ki; a Szlavóniában tartózkodó Roland bán alighanem csak azután kapott parancsot, hogy csatlakozzon az ifjabb király elleni harchoz, miután az ország közepe felé vonuló István győzelmeinek híre elért IV. Béla udvarába. Ilyenformán a belháború legelőbb 1267 elején vehette kezdetét, és az ismert hadi események java része már a január és április 11-e közötti bő három hónapban megtörténhetett; magára a döntő ütközetre, az isaszegi csatára azonban csak április 12-e és június 3-a között kerülhetett sor, ám nyil­vánvalóan jó néhány héttel az utóbbi dátum előtt, amikor már javában zajlott a kunok visszatérítése érdekében indított hadjárat. 35 CDCr V. 428–429., 429–430.

Next

/
Oldalképek
Tartalom