Századok – 2020
2020 / 6. szám - MŰHELY - Ignácz Károly: Mennyiben ismerhető meg az egyén választói magatartása?
IGNÁCZ KÁROLY 1325 vármegyében 1924 és 1939 között.11 Emiatt is a munkának a Horthy-korra vonatkozó levéltári anyagai szegényesek, és ezeket nem igazán sikerült pótolni más forrásokkal. Mire alapozza akkor Paár Ádám a megállapításait és következtetéseit? Elsősorban a szakirodalomra, amelynek bemutatása nemcsak a kötet első felét uralja, de utána is túlságosan meghatározó marad a saját kutatáshoz és elemzéshez képest. A szerző általában jól foglalja öszsze az elméleti hátteret és a korábbi kutatások fő megállapításait, de nincs igazán kritikai viszonyulása, nem tudja a saját eredményeit összevetni azokkal. Ellenkezőleg, többször azt a furcsa megoldást választja, hogy a szakirodalom következtetéseit igyekszik ráhúzni az általa vizsgált régióra (82., 88., 153.), ahelyett hogy a saját adatai, forrásai alapján elemezne. Így például, amikor Paár a nemzetiszocialisták 1935-ös szavazóiról ír, akkor Szécsényi Mihály tanulmányát12 „hívja segítségül”, amely az akkori debreceni szavazást dolgozta fel, és amely szerint a polgári ellenzék, azaz az FKGP (és a Kossuth Párt) korábbi szavazói pártoltak át a szélsőjobboldalhoz. Ennek alapján a szerző azt állítja, hogy akkor Mosonban is a kisgazdapártiakból lettek nemzetiszocialista szavazók. (179.) De mi akadálya volt annak, hogy saját vizsgálatot végezzen, ha a választási adatok tényleg rendelkezésre állnak? Ott van a győrszentmártoni egyéni, nyílt szavazású kerület, ahol kormánypárti, nemzetiszocialista és kisgazda jelölt is indult, majd pótválasztásra került sor az előbbi kettő között, így konkrétan megmondható, hogy az először a kisgazda jelöltet támogató csaknem 400 személy kire szavazott a második alkalommal. Továbbá össze lehet vetni az 1931-es és az 1935-ös szavazási listákat is, hogy a négy évvel korábban még jelentős, közel 3000 fős kisgazda tábor hogyan, kire voksolt 1935-ben, vagy éppen fordítva, az 1935-ös 8500 nemzetiszocialista szavazó korábban kormánypárti vagy kisgazda vagy esetleg új szavazó volt-e – utóbbi azért is érdekes, mert a debreceni választáson a titkosság miatt erre nem lehetett választ adni. 13 Hasonló módon összevethető e két választás a magyaróvári kerületben is, azt vizsgálva, hogy 1931-es szociáldemokrata szavazók (1700 fő) 1935-ben a kormánypárti vagy a nemzetiszocialista jelölt mellé álltak-e, vagy esetleg távol maradtak a választástól. E kérdést ugyanis Paár is felteszi, de rögtön meg is válaszolja azzal, hogy „szinte bizonyosnak vélhető”, hogy a baloldali párt a kisebb rosszra, a kormánypárti jelölt támogatására buzdította tagjait. (179.) Ezt a megoldást többször is alkalmazza, de az elsőre logikusnak tűnő feltételezések, következtetések, amelyek mögött nincs forrás, adat vagy más bizonyítás, akár teljesen tévesek is bizonyulhatnak. Így történt ez az 1922-es magyaróvári kerület választásánál, ahol 11 A bevezető részben a szerző kitér a források kérdésére is, azonban e hiányokat nem jelzi. Ahogy azt sem, hogy a fennmaradt, de általa nem használt Moson vármegyei főispáni bizalmas iratokban vannak-e az 1922-es választáshoz kapcsolódó dokumentumok. 12 Szécsényi Mihály: A szélsőjobboldal társadalmi bázisa az 1935-ös debreceni választásokon. In: Rendi társadalom – polgári társadalom 1. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján 1987. 367–387. 13 Természetesen nem feltétlenül kell éppen ennél vagy más hasonló részkérdésnél ilyen jelentős számú választóra kiterjedő elemzést végezni, de a lehetőség adott. Emellett kevesebb szavazót kell megvizsgálni, ha bizonyos településekre szűkítjük a vizsgálatot, vagy a kisebb rajkai kerületet választjuk, ahol szintén indult szélsőjobboldali jelölt 1935-ben.
