Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET 1310 marad, s identitása többé nem megkérdőjelezhető.65 A jelen Hartog által is diagnosztizált uralkodóvá válása nem ebben az értelemben jelenti a történelem végét. Inkább delegitimálja, felszámolja a történelem eszméjét, semmint befejezi a történelem folyamatát. Azt mondhatjuk, hogy a jelen expanziója nem a történelemnek vet véget, hanem a múltnak. Pontosabban feloldja a múltat a jelenben. 66 Következmények: kortárs történetírás a jelenben A jelenközpontúság fentebb vázolt kialakulásának fényében a jelenkortörténet felemelkedése teljesen logikus fejlemény; valójában adekvát válasz a történetírás részéről a történeti időstruktúrák változására. A történeti idő elhalványulásával egyre nehezebb úgy írni a korábbi korszakokról, hogy a múlt lineáris összefüggésben álljon a jelennel, miközben mégis különbözik tőle. A jelenkortörténet iránti növekvő érdeklődést mutatja, hogy a H-Net oldalon,67 a humán és társadalomtudo mányok egyik legfontosabb internetes portálján mennyivel több a jelenkori témájú kutatáshoz kapcsolódó információ, mint a középkor – egykor a történeti kutatások legfrekventáltabb korszaka – kutatására vonatkozó.68 Mennyiségi értelemben a különbségek tehát egyértelműek.69 A szakmai közönségen kívül a korábbi korszakok eseményei csak mint exemplumok értelmezhetőek a jelen számára – nem egy kontinuitás részeként – abban az értelemben, ahogy Koselleck leírta a „Historia est magistra vitae” elv működését, amelyet éppen a tudományos történetírás megjelenése számolt fel a 18. és 19. század fordulóján.70 Mindenütt láthatjuk az exemplum 65 Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Bp. 1994. 66 Ebből a szempontból úgy tűnhet, hogy minden múlt a jelenben rejlik csupán, s így a történeti távlat problémája nem is létezik. “The past only ever appears in our present beliefs; it is never given at a distance [...]” [A múlt mindig is csak a mi jelen vélekedéseinkben jelenik meg, sohasem tőlünk távol adott ...], érvel Mark Bevir. Lásd Mark Bevir: Why historical distance is not a problem. History and Theory 50. (2011) 4. sz. 25. Bevir mintha nem venné itt tudomásul azt a tényt, hogy a jelentől független múlt gondolata legalább annyira reális volt az egykori jelenek időfelfogásában, mint a mai időtlen időfelfogás, amelyben múlt-alapítások nem érvényesek. Ehhez lásd Gumbrecht elemzéseit a chronotoposzokról, köztük a historicista chronotoposzról, amely szerinte 1970 körül elveszítette érvényességét, hogy helyet adjon az egyidejűségek mai széles jelenének. Hans Ulrich Gumbrecht: Unsere breite Gegenwart. Berlin 2010. 67 Humanities and Social Sciences Online (https://www.h-net.org/, letöltés 2020. aug. 10.) 68 A ’middle age’ keresőkifejezésre a H-Net-en, a humán és társadalomtudományok legnagyobb nemzetközi internetes oldalán 2700 találatot kapunk, míg a ’contemporary history’-ra 5587-et, amihez járul még 529 találat a ’present time’ keresőkifejezésre. A ’moyen age’ francia kifejezés mindössze 61 találatot ad, míg az ’histoire contemporaine’ 63-at. (Keresés 2020. aug. 3-án.) 69 Hochmut megállapítása szerint “Public History in den Berliner Museen ist vor allem Public Contemporary History“. Hanno Hochmut: HisTourismus, Public History und Berlin-Tourismus. In: Ver gangenheitsbewirtschaftung. Public History zwischen Wirtschaft und Wissenschaft. Hrsg. Christoph Kühberger – Andreas Pudlat. Innsbruck 2012. 173–182., itt: 177. 70 Reinhart Koselleck: Historia magistra vitae. A toposz felbomlása a mozgásba lendült történelem újkori horizontján. In: Uő: Elmúlt jövő i. m. 41–73.
