Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
BóDY ZSOMBOR 1307 áthagyományozott időbeli folytonosság, s ebből következően, emberi szemszögből nézve, mintha nem volna sem múlt, sem jövő, csak a világ örökös körforgása és élőlényeinek biológiai ciklusai.”52 Arendt megállapítása évtizedekkel később gya korolt hatást történészekre, azután, hogy Koselleck munkái felhívták a figyelmet azokra az időstruktúrákra, amelyeken a történetírás alapul. Koselleck kezdeményezését követve François Hartog vállalkozott a történeti időbeliség különböző rendjeinek (regimes d’historicité ) feltárására. A tapasztalati tér és várakozási horizontok történetét kutatva – noha vizsgálódásai sokkal tágabb időszakra terjedtek ki – elsősorban azokat a változásokat azonosította, amelyek a 20. században következtek be. Hartog úgy találta, hogy a történetírásnak addig van tere, amíg a tapasztalati tér és a várakozási horizontok között a jelen fenntartja a kapcsolatot a történelem identitással bíró alanyai révén. Amit így a történetírás láttatni tud, az a nemzet, az ország, a társadalom vagy a „nyugat” (esetleg a „proletariátus” vagy egy „faj”) múltja. Az ilyen kollektív alanyok jövőjére irányuló várakozások, noha ritkán teljesültek – s többnyire akkor is inkább önbeteljesítő próféciaként –, lényegesen hozzájárultak a jelen kulturális, politikai tájképének kialakításához, és így a múlt tanulmányozásához is. Azonban a 20. század utolsó évtizedeiben a tapasztalati és a várakozási horizontok távolodni kezdtek egymástól, felszámolva azt az időstruktúrát, amely a történetírás feltételét képezte. Hartog szerint mindez egy kiterjesztett, örök és iránytalan jelent eredményezett, aminek nincs köze a múlthoz, és nem orientálódik semmilyen jövő felé.53 Ehhez hozzátehetjük – Hartog ezt nem hangsúlyozza –, hogy azok a kategóriák, amelyek korábban a történelem alanyaiként funkcionáltak, szintén dezintegrálódtak. Ha ma a „nemzet”, a „nyugat”, a „munkásosztály” vagy a „burzsoázia” stb. történetét akarjuk vizsgálni, kérdőjelek sorába futunk bele. Mi is az, aminek a történetét vizsgáljuk? Ezeket a kategóriákat a történeti elemzés felbontotta, s tanulmányok hosz szú sora elemezte konstruált természetüket.54 Ennélfogva, ha valaki e kategóriák jövőjébe kívánna nézni, homályon kívül mást nem láthat, hiszen e kategóriák léte is kérdésessé vált a konstruktivista szemléletű megközelítésben.55 A történetírásban állandósult a törekvés e konstruált kategóriák meghaladására. Rendre kimutatják, hogy ezek a kategóriák magukban alkalmatlanok elemzési egységként. 52 Hannah Arendt: A múlt és a jövő között húzódó szakadék. In: Uő: Múlt és jövő között. Nyolc gya korlat a politikai gondolkodás terén. Szerk. Zsolt Angéla. Bp. 1995. 11– 23., itt: 13. 53 François Hartog: Régimes d’historicité. Présentisme et expériences du temps. Paris 2003. 54 Simon Zoltán Boldizsár: Historicism and constructionism: rival ideas of historical change. History of European Ideas 45. (2019) 8. sz. 1–20. 55 A konstruktivista szemlélet kritikája: Hans Ulrich Gumbrecht: A jelenlét előállítása. Amit a jelentés nem közvetít. Bp. 2010. 49– 55. Gumbrecht rámutat arra, hogy a dekonstruáló elemzések után nincs következő lépés, pedig nem csak arra lenne szükség, hogy otthontalanná legyünk saját világunkban.
