Századok – 2020
2020 / 5. szám - TANULMÁNYOK - Bácsatyai Dániel: IV. Béla és István ifjabb király belháborújának időrendje
BÁCSATYAI DÁNIEL 1077 engedélyezi, hogy az országlakosok szabadon csatlakozzanak legidősebb fiához, akkor joggal várhatnánk, hogy e számára kedvező fogadalmat az ifjabb király ne hallgassa el. Ha IV. Béla a fenti kérdésben az egyensúly megteremtésére törekszik, kétféle megoldást ajánlhatott volna. Egyrészt engedélyezhette volna saját országrésze lakói számára a szabad pártválasztást, ám ezzel komolyan kockára tette volna tekintélyét, teljes mértékben kiszolgáltatva magát a hadserege gerincét alkotó, uralmával elégedetlen szervienseknek, valamint annak a bárói rétegnek – és az utóbbiak könnyen változó hűségének –, amelynek szolgálatát a királyság kormányzatában nem tudta nélkülözni. A másik út az lett volna, ha ígéretet tesz: fiához hasonlóan ő sem fogja befogadni az ifjabb királytól elpártoló előkelőket; ez azonban újabb lépés lett volna az egységes ország fikciójáról való lemondás felé. 1266-ban az utóbbi megoldási kísérlet valósult meg. A Margit-szigeti egyezmény szigorú rendelkezése immár mindkét uralkodó számára megtiltotta, hogy a másik híveit a maga oldalára csábítsa, illetve befogadja.136 Ha figyelembe ves z szük, hogy hasonló megkötöttség 1262-ben még csak az ifjabb királyt korlátozta, egyértelművé válik, hogy a szerződés e pontja IV. Béla pozíciójának romlását tükrözi: immár ő sem fogadhatta be az Istvántól hozzá pártolni szándékozó bárókat és nemeseket, ami tovább erősítette az ifjabb király által uralt vidékek önállósodásának tendenciáját, s ezzel bizonyára hozzájárult IV. Béla döntéséhez, hogy végérvényesen felszámolja fia kelet-magyarországi uralmát. Az 1267. évi dekrétumban részben az első megoldást látjuk megvalósulni, annyi korlátozással azonban, hogy az átálló nemeseknek előbb engedélyt kellett kapniuk a távozásra. Az elvi lehetőség tehát immár megszületett arra nézve, hogy a IV. Béla országrészében élő nemesség szabadon válassza meg, melyik párthoz kíván csatlakozni. A dekrétum szóban forgó pontja annyit minden bizonnyal lehetővé tett, hogy a felek külön mérlegeljenek minden egyes esetet, mielőtt az engedélyt illetően egyezségre jutnának. Nem vitás, hogy a fentiek az ereje teljében lévő trónörökösnek kedveztek. Az sem kétséges ugyanakkor, hogy a cikkely élesen szemben állt mindazzal, amelynek jegyében IV. Béla az év első felében háborút indított fia ellen. A pártválasztás részleges szabadságában tehát a nemesség és az ifjabb király érdekei találkoztak össze, s nehezen képzelhető el, hogy a kívánság írásba foglalása független lett volna a trónörökös közelmúltban aratott elsöprő győzelmétől. A tárgyalt artikulus mindennél élesebben világít rá arra, hogy csakis az öreg király számára szerencsétlen kimenetelű belháború lehetett az a körülmény, amely megteremtette az 1267. évi dekrétum elfogadásához 136 VMMH I. 285., 286–287.
