Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Karsai László: A magyar holokauszt a nagy népbírósági perek tükrében
A MAGYAR HOLOKAUSZT A NAGY NÉPBÍRÓSÁGI PEREK TÜKRÉBEN 1014 Mutatis mutandis: legalább annyi, mint amennyi Nürnbergben, a nemzetközi katonai törvényszék előtt, a legfőbb náci háborús bűnösök tárgyalásán. A magyarországi népbírósági eljárásokban, ha nem is a legnagyobb politikai perekben, már 1945–1946-ban komoly szerepet kapott a zsidók szenvedéstörténete. Az Endre-Baky-Jaross-perben felhasznált eredeti dokumentumok és tanúvallomások éppen úgy értékes forrásai a holokauszt történetének, mint Ferenczy László csendőr alezredes vagy Hajnácskőy László csendőr alezredes (ő 1944 tavaszán- nyarán még a IV. (pécsi) csendőrkerület parancsnokaként lelkesen szervezte-irányította több tízezer zsidó deportálását) és más csendőrkerületi parancsnokok pereinek anyagai. Százával állították népbíróság elé a zsidó munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedő keretlegényeket, tiszteket, valamint a zsidókat ölő nyilas pártszolgálatosokat is. Az ő pereik szisztematikus feldolgozása is új információkkal, adatokkal gyarapíthatja majd tudásunkat a magyar holokausztról. THE HOLOCAUST IN THE MIRROR OF THE GREAT CASES OF THE PEOPLE’S TRIBUNAL By László Karsai SUMMARY Based on an analysis of the cases of Hungarian prime ministers László Bárdossy, Béla Imrédy, Döme Sztójay, and Ferenc Szálasi, convicted by the people's tribunal, sentenced to death, and executed in 1945–1946, the paper seeks to answer the question what kinds of accusations were made by the popular prosecutors based on the evidence and testimonies with regard to the legal and material deprivation of the Hungarian Jews and their consequent deportation. How did the accused defend themselves, and what could “outsiders” come to know based on these cases about the suffering of Hungarian Jewry during World War II?